Az árnylabirintusban
levelek reményét rohanja
a sugár.
Nem tudom követni.
Bennem túl lassú már
ami veled futni szokott.
A nap ,látod, éhessé lopott,
de az antennák tányérját
forró fénylevessel tölti meg.
Sovány rügyekben bujkáló
zöld tipeg
a szorongó szürkékkel,
és a tetők mögé tűrt éggel
én is színeket fogyok.
A függőség görcsös űrt ékel
belém.
Ez a vers is ökölbe szorított
elvonási tünet.
Tétlenül toporgó létpihenő,
fogcsikorgó fájdalomszüret.
