Dobó Erzsébet : ZIVATAR

 

Szétfeslett a nap korongja –
darabjait elnyelte a sötét –
könnyét szórta a
világra, ahogy zokogot
az ég.

Csendesen áztatta a földet,
lassan gy?lt, gy?lt a víz,
tet?n csorgott,
s úgy okádta a csatorna,
mint lelkem a kint.
Sáros mocskát széthordozza,
a felduzzadt patak,.

Lelkem terhét cipelem én is,
most, hogy újra láttalak, 
mintha, minden cseppje,
az én könnyem volna,
kiszakadt bel?lem minden
fájdalom.
S hagyom, hogy az es?
lemosa rólam, mit 
 világ  rám rakott .              

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:48 :: Dobó Erzsébet
Szerző Dobó Erzsébet 66 Írás
még csak szárnyprobálgató vagyok ne csapjatok azért agyon nagyon. Mielőtt bármi rosszat is gondolnátok, diszlexiás vagyok - no nem fogyatékos - bocsánat, ha néha nem egészen helyes az írásom...