kisslaki : SZENTESTÉRE EGY GOLYÓ A TÉRDBE

1987 December 22-én Kiss László Taunus Zeitung *

 

 

SZENTESTE EGY GOLYÓ A TÉRDBE — A HAZÁÉRT

 

Ez volt a címe a cikknek, amit megírtam az ünnepi mellékletbe, és fel is vehettem a pénzt érte.

Novelláimra a szerkesztő úr nem volt vevő, azt mondta, hogy ilyesmiket náluk nem olvasnak. Persze máshol sem, akárhol is házaltam velük. Hogy őszinte legyek, azért még elég távoli ismeretségben voltam az itteni idiómákkal. Az ítészem a már tőle megszokott mozdulattal tolta vissza a novellámat. Már boldog ünnepeket kívántam neki és családjának s magam mögött illedelmesen becsuktam az ajtót, mikor visszahívott a folyosóról.

— Mivel ünnepek jönnek és nincs pénzed, írhatsz egy cikkecskét. Keress ki magadnak néhány alakot az utcáról s kérdezd meg tőlük, hogy mit szeretnének karácsonyra, vagy mire emlékeznek vissza szívesen meg ilyesmi. Ez megy most, mint a cukor. Szezonja van.

Kitrappoltam a villamosmegállóhoz, mert ott sokan voltak. Kutya egy feladat volt megállítani a sietős embereket a sűrű hóesésben. Néhányan azt hitték, hogy koldulok, avval a hülye szöveggel, hogy hiányzik egy márkám a villamosjegyhez. Volt, ki szó nélkül elfordult a rumos tea illatától. Azért egy öreg hadastyán, aki talán időt űzni ült a tető alatt, örömmel szóba állt velem. Éppen a lánya elé jött — mondta — már nyár óta kijár ide lesni a beérkező járatokat, de lehet, hogy az érkezési dátumot elnézte. Most már mindennap megjöhet, és nem akarná, hogy elkerüljék egymást. Mert legkésőbb karácsonyra biztosra ígérte.

— Hát 43-ban a Szenteste csuda egy jó dolog volt — válaszolta az öreg a kérdésemre. — A fene tudja már, hogy hívták muszkaföldön azt a falut ahová beszállásoltak bennünket. A fedezékben a kamerádok énekelték a Stille Nachtot meg a Tannenbaumot, én meg őrségen voltam, mikor az oroszok rákezdték. Hála istennek rögtön kaptam egy golyót a térdembe. Hátravittek a szanitécek kötözni, majd a kijevi kórházban megismertem a későbbi feleségemet, akitől hamarosan megszületett a lányom. Sajnos ma már egyik sem él. Most itt lakom az otthonban, s lejárok ide beszélgetni, mert unalmasak ám a napok s mindig csak a megunt vén pofákat nézni és az ismert történeteiket hallgatni, aminek talán a fele sem igaz. 

— Azért még megkínálhatna az üvegéből, mert jön a villamos és nem szeretném ha a lányom most érkezne meg, mikor éppen iszom.

Káromkodni lett volna kedvem. Az öreg kezébe nyomtam az üveget, és elindultam hazafelé.

Útközben utána egyszer?en megkérdeztem vagy öt különböző típusú, korú járókel?t s mondtam, hogy ha sietek, akkor már holnap benne lesznek az újságban. Gondoltam, így is kezdhettem volna.

Odahaza megfésültem, kisminkeltem, megszórtam egy két frappáns válasszal a cikket, legépeltem s nyargaltam is a szerkesztőségbe.

— Nahát, ilyesmire gondoltam. Pontosan ötven sor, huszonöt a kép, az annyi, mint… — töltötte ki a szerkesztő az utalványt.

— A kasszánál felveheted, s boldog ünnepeket neked is. Jövőre megint jöhetsz — mondta, mikor éppen kérdezni akartam, hogy Szilveszterre hozhatok-e egy novellát…

 

Legutóbb szerkesztette - kisslaki
Szerző kisslaki 248 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de