Bodor Pál (Diurnus) : Már csak kérdéseket teszek föl

 

Azon gondolkodom – ádventi utópia? -, hogy megszüntethet? a Földön valaha is az igazságtalanság? Van-e egyáltalán objektív igazság-fogalmunk? Mérhet?-e az elfogultság? Vannak-e karácsonyi büntet? ajándékok?  Van-e idegen gyerek, akit jobban szeretek a magaménál – pusztán erényei és érdemei miatt? Miért gy?lölöm még mindig hevesen, s?t mind öngerjeszt?bben azt, aki pici korában igazságtalanul pofozta meg a fiamat, lányomat? S ha feln?tt gyerekem bevallja: nem is Piri néni pofozta meg? Akit immár több évtizede dühöngve leckéztetek meg magamban szinte naponta? Megszüntethet?-e ez a felgy?lt, önállósult, b?sz harag egy tollvonással? (Pardon, csere lesz, Pirike, nem magára haragszom súlyosan, mélyen, évtizedek óta, az egészet át kell testálnom valaki másra, akit nem is ismerek, azt se tudom, él-e még.)

 

A kantin-porció falanszter egyenl?sége igazságos? A teljesítményem mindig egyenl?, ahogy szeretném?   Írásban, szexben, eszem tehetségében? Dehogyis. Netán függ attól is, hogy kinek nyújtom? Lehet. De hát félek, hogy az efféle, morális latolgatás senkit  sem érdekel – csak ha személy szerint róla van szó. Ha a csirkéb?l neki mindig csak a nyaka jut, miközben másoknak a mellehúsa? Nemcsak a csirkéb?l – az igazságból is? Mindig csak csirkenyak, csirkeláb? S abból annyi se, amib?l kis híg, de sárgás filozófiai leveske f?zhet??

 

Mi befolyásolja a teljesítményem? Az étrendem? Mindaz, amit magamhoz veszek: olvasmányaim és ivóvizem tisztasága, ételem íze, gazdag tartalmai, a látványok, amelyek szembejönnek velem erd?ben, múzeumban, a leányiskolában, vagy a koppenhágai kiköt?ben az a vörös fából készült vitorlás? Vagy még inkább az, amit a sejtjeimben megörököltem? A génjeim? Vajon lehetnek bölcsek az ösztöneim?

 

Évtizedek óta álmodozom, legf?képpen az igazságosságról, s arról, hogy megvalósíthatatlan. A lelkiismeretem sem igazságos, istenkém. Annak az öreg szász robbantómesternek a nevét is elfelejtettem, aki a zsilvölgyi vasútépít? ifjúsági táborban, amikor a dinamitnak fúrtam a sziklába a másfél méteres lyukakat, hátrazuhantomban elkapott, és megmentette az életemet. Még nem voltam tizennyolc éves. Mutassatok nekem egy lelket, tán egy helyet a földön, ahol mindig és maradéktalanul az igazság gy?z. (Látjátok feleim, már csak kérdéseket vagyok képes föltenni.)

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:54 :: Bodor Pál (Diurnus)