Matos Maja : Szakajtó az ágy alatt

Szeretem az ?szt. A betakarítás, gy?jtés, tartalékolás idejét. Szeretem a langymeleg nappalokat, a színes faleveleket, az érett gyümölcs illatát, a szüret hangulatát, a must erjed? pezsgését, az újbor fanyar, nyers ízét, a dió roppanását.

 Minap a piacon a színes gyümölcs és zöldség-hegyek között sétálva, lassan szívtam be az ?sz ezer illatát.

 Mélázva járok a sorok között, mikor meglátok az egyik asztalon egy halom libatojást.

 Hirtelen, mint villám, hasít belém az emlék. Elmosolyodom, és Rá gondolok ismét. Nagyapámra. Hiszem, hogy ? is lát és mosolyog most is kis bajusza alól huncutul.

Történetem idején, még mindig négy éves voltam, de tisztán látok minden akkor történt dolgot. Úgy emlékszem, tél vége lehetett vagy kora tavasz, ami mellékes is a történet szempontjából. Csupán annyi a fontos, hogy a kislibák még nem keltek ki. Hogy is kelhettek volna, hiszen nagyanyám még nem ültette el a ludat.

 Mióta nagyapáéknál vagyok, lehet úgy 3-4 hete, szinte egybemosódtak a napok. Vég nélküli móka, kacagás töltötte be a házat. Mint fékevesztett csikók, nyargalásztunk a hosszú parasztház összenyitott szobáiban. ?, a ló, én a lovas. Még zablája is volt. Nagyanyám szoknyaköt?jét átvetve két válla alatt, már készen is állt a fogat. Apró kezeimmel jobbra-, balra rángattam a kantárt, sikongva kormányoztam az öreget.

 Szürke haja szemébe lógott, inge izzadtan tapadt hátára, szemüvege lecsúszva billegett orra hegyén. Belép? nagyanyám legyintve csak ennyit jegyzett meg: Te vénségedre bolondot csinálsz magadból!

 Csak jobban szemügyre véve, látta meg, rajta az aggasztó jeleket.

 -Izzadt vagy! Csupa vörös az arcod! Alig kapsz leveg?t! Most már elég! Még megüt a guta!

-Azt hiszi az a guta, hogy megütheti az én imádott nagyapámat?

-Csak próbálja meg! Majd megharapom én a kezét, vagy belerúgok a lábába! Megvédem én a papát! Mindenesetre leültünk megpihenni, de amint nagyanyám elt?nt, az óriási hagymás zsíros kenyér befalása után leosontunk a pincébe egy pohárka bort inni. Persze ez tilos volt mindkett?nknek, de mi imádtunk tilos dolgokat m?velni!

Talán félórányi pihenés után piszkálódni kezdtünk, majd beszaladtunk az els? szobába, bújócskázni. Az els? szoba, ahová csak aludni jártunk-, nagyanyám birodalma volt. Ha becsukom a szemem, érzem a levendula illatát, amit a ruhák közé rakott, hogy ne rágja meg a moly a gyapjú vállkend?jét, nagyapa esküv?i öltönyét és, hogy jó szagú legyen a polcokon sorakozó tiszta ágynem?.

Látom a számomra akkor még fény?z?nek t?n? berendezést. Az egymás melletti két tornyos ágyat, az üveges kis szekrényt, melyben a csipkével letakart polcokon porcelán és üveg edények, poharak titokzatos halmaza sorakozott.

 Ebben ?rizte nagyanyám a csodás illatú és híres diólik?rt. Zöld dióból, f?szerekb?l, cukorból és pálinkából állt a titkos recept, amely alapján összeállította, napon érlelte, lesz?rte, majd jól ledugaszolta. Eldugta, mert a diólik?r igen illékony valami! Ha nem dugjuk el, pillanatok alatt elt?nik! Pedig arra nagy szükség lehet gyomorrontás esetén.

A tornyos ágyak magasra vetve ?rizték a sok párnát, dunnát és legalul a zörg?-zizeg? szalmazsákot. El nem tudom gondolni, miért így hívták, hiszen kukoricacsuhéval volt megtömve, nem szalmával!

No de a titok, már titok marad.  Na és a padló! El sosem felejtem. Széles vastag deszkákból állt, melyek a sok sikálástól felgörbült széleikkel örökös botladozásra késztettek minket.

 Ebben a szobában kezd?dött a bújócska, váltogatva a szerepeket, hol kerestem, hol bújtam. Éppen én voltam a keres? mikor a korai sötétség belopakodott és még titokzatosabbá tette a szobát. Mostanra végigbújtunk minden létez? helyet, a ruhásszekrényt?l a kályhasutig s én magabiztos fölénnyel gyorsan leltem rá Papára, bárhova bújt.

 Most hirtelen valami bizonytalanság, valami félelem kezdett elhatalmasodni bennem. Hiába mentem az ismert helyekre, itt sem volt, ott sem volt. Kiáltozni kezdtem a nevét, de csend, csak a szívem dobogása er?södött és riadt félelemmé állt össze.

 -Hol vagy? Papa!

Tétován forogtam körbe az ismer?s bútorok és elnyúló árnyékok között, de nem találtam sehol az oly kedves öreg arcot.

 -Az nem lehet, hogy itt hagyott!

Félelmemben összekuporodtam a földön, amikor valami gyanús neszt hallottam az ágyak alól.

-Csak nem?

 Az tilos terület volt, ugyanis ott ?rizte nagyanyám a szemes libatojásokat. Gyékény szakajtóba, lágy korpa közé téve, óvó szeretettel gy?jtögette, hogy majd tavaszra sárga pelyhes kislibák bújjanak ki bel?lük. Örömömben, hogy megtaláltam, ész nélkül vágódtam be az ágy alá, mit sem tör?dve szakajtóval, tojással Csak elkapva nyakát, összeölelkezve hemperegtünk a kiöml? korpában, összetört libatojásokban.

 

 Még szigorú nagyanyám haragja is elpárolgott, meglátva a két, tojásos-korpás gazembert. Térdét csapkodva, potyogó könnyekkel nevetett, csak nevetett.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:44 :: Matos Maja
Szerző Matos Maja 249 Írás
Itt otthon érzem magam. Szívesen olvasok, írok. www.majalapja.eoldal.hu