Bodor Pál (Diurnus) : Rimbaud és a lábszag

Nekem az emberek sztorikat hoznak ajándékba. Ahogy másokat meghívnak egy kupicára, vagy muskátlit visznek neki ládikóval, az ablakpárkányra, nekem történeteket csomagolnak be. Jobbára szomorúakat. Kis, vézna krimiket, szélhámos meséket, meg ?sid?kt?l kering? mesemotívumokat. Hogy aszongya, itt történt, Csaba mellett. Beszorult a magányos asszony a füstöl? kéményébe, tiszta egyedül volt a tanyán, tisztogatni akarta a kéményt, aztán hiába kínlódott, képtelen volt kiszabadulni, sikoltozását nem hallotta senki, amikor a fia két hónap múlva hazajött a katonaságból, rettent? szag volt a füstöl?be, odahalt az anyja.

Jó, hogy nem gyújtottak alá. Bezzeg, ha mobilja van, túléli – morgok anakronikusan a K?m?ves Kelemen e háziasított változatára.

Átmegyek Piliscsabára – ott nem is hallottak az esetr?l.

Meséli Trézsi, hogy a váci árvaház örökké nagyon lábszagú Lacikája „beléesett” az egyik nevel? kisasszonyba, Lizába. Az észrevette, persze. Nem lehetett nem észrevenni a fiú epekedését. Csakhogy szegény Liza sem palástolhatta fintorgását a lábszagtól. Különben is, kicsi fiú volt Laci Lizához. Mit tegyen szegény pedagóg? Múlt karácsonyra veszen az árvafiúnak egy pár fehér zoknit. Hátha észreveszi magát. Fenéket: az esküt tesz, hogy áhítatból, szerelemb?l egy kerek esztendeig le nem veszi a zoknit a lábáról, se nappal, se éjjel. Jesszus, gondolom el magamban annak az árvaháznak szagát, és megkérdezem a remek váci újságírón?t, Matkovich Ilonát: van-e valami alapja a történetnek.

Semmi, de semmi.

De valahonnan ismer?s a sztori. Kering? motívum? Nem. De honnan ismerem?
Hónapok múltán jövök rá. Az esetet Rimbaud írta meg, prózában. „Szív dobog a reverenda alatt — egy papnövendék vallomásai”-ban: olvasható a Somlyó György féle „Összes”-ben. A „Ketskefingh báró levelei” (1871 szeptember 9, Versailles) el?tt szerepel. Ott Laci: Léonard, ifjú teológus, s akit imád, s célzásképpen zoknit vesz neki: Thimothina. S Leonard többé le nem veti. Mosakvás végett sem, kerek egy esztendeig. S nemcsak a történet azonos, de a láb, az áhítat, a zokni meg a b?z rettent?en. Idáig érzem.

Nosza, már ott tartunk, hogy Rimbaud folklorizálódik? Vagy Trézsi Rimbaud-t olvas? Biztos az MTV-ben, a Nagy könyvben hirdették. Ki tudja. A Spiegel egyszer már kimutatta, hogy szabatos, részletes, aktuális krimik között is akad sokszáz éves. Az öreg szül?ké például, akiknek tíz év késéssel érkezik haza (hadifogásból) a fiuk, nem ismerik meg, s megölik, mert kincset sejtenek nála. A harminc éves háborúban is ezt mesélgették hátborzongva. Ehhez képest Rimbaud lábszaga: tiszta líra. Hát nem?

Legutóbb szerkesztette - Bodor Pál (Diurnus)