Zatykó Zoltán : Városörvény

Egész
éjjel nem feküdt le, mivel
kett?kor kellett elindulni a kis tanyáról, hogy az állomásig érjen. A
gyertyakormos konyhában készül?dött, hogy ne zavarja a többieket. Egy régi
m?b?rtáskába pakolta bele szegényes ruháit, egy zacskóba csomagolta a szappant
és a kopott fogkefét a fés?vel együtt. A kutyák bele-belecsaholtak a nyár végi
éjszakába, az ablak egyik résén hideg leveg? csapott be hirtelen.
Megborzongott. Olyan érzése támadt, mintha az idegen város, ahová készül több
évre, le akarná nyelni. Elhessegette a gondolatait, és a csomagolásra
koncentrált. A táska zipzárja már régen elromlott, ezért biztosítót?vel kellett
összefogatni, de így is néhány ruha kilátszott bel?le. A jegyeket már a múlt
héten megvette, az árát maga dolgozta össze. Két éven keresztül minden nap
hajnalban indult, hogy els?ként érjen oda a tehenészethez. Azt mondták, hogy ez
nem lánynak való munka, de ? mégis akarta, mert nem volt más lehet?sége. Pista
bácsi nevetve paskolta meg az arcát, és végül engedett. Nyolcvan tehén alól
kellet a trágyát kihordania és újra aljazni alattuk. Az els? hónapokban mindene
reszketett, apja csak kinevette, és ostobaságnak tartotta az egész tervet.

– Méghogy
f?iskolára! – harsogta – Ne röhögtess kislányom. Maradj csak itt anyádnak
segíteni a háznál. Jobban kellesz te ide, mint arra a nyavalyás f?iskolára!

De
? nem akarta feladni, mint néhány barátn?je, akik azóta gyereket szültek valami
alkoholista állatnak, aki üti-ver, dolgoztatja ?ket. Kitartott mindvégig. Még
akkor is, amikor Pista bácsi egyik reggel
megmarkolászta a melleit. Dögöljön meg, csak fizessen rendesen!
Rohadjon le a keze, ahányszor hozzáér!

Annyi
pénzt szedett össze, hogy az utazást, és az els? évet tudja finanszírozni.
Aztán megpróbálja az ösztöndíjat kiérdemelni. Majd ugyanolyan szorgalmasan
tanul, mint ahogyan dolgozott. Persze mindent el kellett dugnia részeges apja
el?l, aki egyszer egy egész havi fizetését lopta ki a párnája alól, hogy
berúgjon bel?le. Azóta mindig magánál tartja a pénzt, éjjel-nappal. A
trágyaszagú ezresek fülledt csomókban voltak összegöngyölgetve több zacskóban.
Máskor pofont kapott, de akkor sem adta oda vagyonát. Nem törte meg sem az apja
se Pista bácsi.

 

A
kis vonat lustán indult meg a hajnali ködben. Hajnali négy óra volt. Cip?jér?l
nagy darabokban vált le a sár, amit az éjszakai es? dagasztott meg, hátha
beleragad, és mégis otthon marad. De az apja után a sarat is legy?zte. Az a
rohadék este megint
berúgott, és veréssel fenyegette, de csak a haját cibálta meg szerencsére. Azt
mondta, ha el mer menni, megöli, utána a fal mellé okádott és beledöglött az
ágyba.

A
sovány vasutas unott fejjel kezelte le a menetjegyet, majd összegörnyedve ült
le az egyik ülésre, oda, ahol a ventilátor haragosan fújta be a meleg, száraz
leveg?t. Elaludt lassan, de nyomban felébredt, megint az örvénnyel álmodott.
Hiába próbált meg tempózni, egyre lejjebb rántotta a mély. Majd most sikerül
kievickélnie. Nagy k? esett le a szívér?l amint elt?ntek az ismert mez?k és
helyükre a hegyek léptek, hatalmasságukat a ködös reggel árnyaiba bújtatva.

A
táskájából újra el?vette a felvételi tájékoztatóját, amit a f?iskola küldött,
és minden sorát újra elolvasta. Tisztelt Kovács Erzsébet! Örömmel tudatjuk
önnel…satöbbi, satöbbi, a mellékelten elküldött csekket…satöbbi, satöbbi,
dátum, aláírás. A ment?öv volt ez az ? számára. Egy lehet?ség, ami talán soha
többet nem adódik, legalábbis több megaláztatást, fájdalmat és szenvedést nem
tudna hozni érte. Könnyek bukkantak el?, szelíd barna szemei úgy remegtek
hófehér arcb?re komoly gödröcskéiben, mint a téli táj meztelen pusztáin
megriadt ?zikék a havas dombok mögött. A vasutas ránézett, és az unott arcát
csodálkozásra váltotta a fiatal lány látványa, akinek arcáról mosolyogva
gördültek le a sós cseppek.

A
Keleti pályaudvar fehér neonjai kialudtak. Nyolc óra volt. Szakadt táskáját
magához szorítva állt a város térképe el?tt. A kollégium utcáját kereste, de
éppen ott valami mocskos lepedék volt. El?vette zsebkend?jét, letörölte. Hát
nem volt valami közel, de nekiindult. A helyi közlekedést nem tudta, de
egyébként is gyalog akart menni. Az olcsóbb. Egy kövér taxis még a kijáratig
próbálta meggy?zni, de nem engedett. Makacsul ment el?re. Az utcán lökdös?dött
mindenki, itt kétszer annyi ideig tartott megtenni azt az utat, amit otthon
kényelmesen megtett. Torka összeszorult.

A
kollégium kapui több méteresek voltak. Néhány percig megállt és csak bámult.
Majd er?t vett magán, és a portástól kért eligazítást. Elkésett, ezért
találomra beosztották egy háromágyas szobába, ahol szerencsére még csak egy
lány volt. Nem is lesznek többen, csak ketten, világosította fel a másik,
úgyhogy lesz helyük b?ven. Az ágya szélén ülve barátkozott a tágas és világos
helységgel, megcsodálta, hogy saját fürd?jük és vécéjük van. A hatalmas
szekrényben alig látszottak meg belepakolt ruhái, olyan kevés volt. Sebaj, itt
van, és itt is marad. Beleszagolt az illatos ágynem?be, mosolygott.

A
következ? hét nagyon kemény volt. A beiratkozás bonyodalmai, a rengeteg papír,
ilyen kérelem, olyan kérvény és még száz más olyan dolog, amit alig tudott
észben tartani. Szerencsére szobatársa is arra a szakra jelentkezett, amire ?,
így szinte együtt intéztek el mindent. A szemináriumokra azonban többnyire
egyedül járt, Ivett, a szobatárs ezeket nem tartotta fontos dolgoknak. ?nem
tör?dött vele, elhatározta, hogy szorgalmas lesz. Füzeteit az innen-onnan
leszedett hirdetések hátulsó felével egészítette ki, arra is remekül lehetett
írni. A kollégiumot délután, az el?adások végeztével szerette a legjobban.
Ilyenkor egyedül volt szinte az egész emeleten, nem zavarta senki. Legalább fél
óráig tusolt, élvezte, ahogyan a langyos víz végigfolyik a testén.
Egyszer-egyszer rájött a mosakodhatnék, ilyenkor pirosra sikálta magát, de még
akkor is érezte a tehénszar szagát. Pedig már nem volt olyan. Fürdés után kibámult
az ablakon, és félénken nézte a szemközti raktártelep gyanús árnyait, a ki-be
mászkáló embereket. Ez a szoba volt az ? menedéke, Ivett ki is nevette sokszor
érte, amint rajtakapta, hogy kifelé leskel?dik.

– Miért
nem mozdulsz ki egy kicsit? – kérdezte sokszor – Hiszen annyi mindent nem
láttál még! Gyere velem, majd és beleviszlek az életbe!

Persze
mindig elutasította ?t különböz? tanulnivalókra és könyvtármunkára hivatkozva.
Ivett nagyvilági lány volt, ?k ketten nem illettek volna össze. A szobatárs így
is többször tért már haza enyhén spiccesen, és ezzel még távolabb került
Erzsit?l, aki szívb?l gy?lölte az alkoholt. Egyszer valami fehér porral
traktálta ?t, de nem fogadott el bel?le, mert azt azért tudta, hogy mi is a
kábítószer. Ivett a végzete felé sodródott. Tanulmányait elhanyagolta, egyre
többet maradozott ki éjszakára, és a szép ruhái is el-eltünedeztek. Erzsi nem
akarta faggatni ezekr?l, mert Ivett ekkor nagyon durván kezdett vele beszélni.
Nem akart összeveszni vele.

Egyik
délután nyitva találta a szoba ajtaját. Azt hitte Ivett jött meg, és úgy
felejtette, de a szobában nem volt senki. Hatalmasat dobbant a szíve, amikor
meglátta feltört szekrényét. Zokogva kereste rejtekhelyén a nehezen
összegy?jtött pénzt, de nem találta. Összeomlott. Ez volt a legszörny?bb
tragédia, ami csak érhette. Miért is volt ilyen hülye, hogy nem tartotta
magánál, mint régen otthon? Most mihez fog kezdeni pénz nélkül? Lerohant a
portáshoz, de az nem látott és nem is engedett be idegeneket, így nem tudott
segíteni. Az igazgató nagyon sajnálta a történteket, de nem tudott mit tenni.
Egyedül maradt. Erre a félévre már kifizetett mindent, így marad valamennyi
ideje, hogy megoldást találjon. Ivett persze nem került el? többet, a pénzzel
együtt elt?ni a szobatárs holmija is, tehát valószín?leg valami köze lehet az
egészhez. Tehetetlen dühöt érzett. Két héten keresztül sírva aludt el, a
tanulás is rosszabbul ment. Tudta, hogy össze kell magát szednie.

Elhatározta,
hogy munkát fog keresni. Nem lesz könny?, de tud ? keményen dolgozni ha kell. Napokig
talpalt a városban, mire sikerült találnia egy konyhai kisegít? állást négy
órában. Nagyon keveset fizettek, de tennie kellett valamit, hogy véghez tudja
vinni terveit, és kiszakadhasson a nyomorból. Megint hajnalban kellett kelnie
és rohanni, hogy ? érjen oda els?nek. A legmocskosabb munkát kapta
természetesen, de itt legalább nem fogdosták a melleit és a fenekét. Utána
gyorsan vissza kollégiumba, letusolni és rohanni az el?adásra, onnan a
könyvtárba és vissza a menedékre, ahol már nem is érezte magát olyan
biztonságban. Éjszakánként felijedt és azt hitte, Ivett megint jön a pénzért. Nem
sokat tudott pihenni. A kollégiumra valót megkereste, de a tandíjra már annál
kevesebb jutott. A részletfizetés is csak ideiglenes megoldás volt, a
tanulmányi referens többször figyelmeztette, hogy megszüntetik a
tanulóviszonyát, ha nem fizet id?ben. Hiába könyörgött, nem kapott több
határid?t.

Tisztelt
Kovács Erzsébet! Sajnálattal értesítjük…satöbbi, satöbbi, tanulói jogviszonyát
felfüggesztettük…satöbbi, satöbbi, dátum, aláírás. Tragédia!! Nem akart hinni a
szemeinek, többször is elolvasta azt az egy szót, hogy „felfüggesztettük”, de
csak sokadjára értette meg. Ez nem lehet igaz!! Minden össze fog omlani! Már
látta maga el?tt apja gúnyos mosolyát, érezte a pofonokat, hallotta az ”én
megmondtam, hogy így lesz”-t, és érezte Pista bácsi borszagú leheletét a
nyakában miközben a melleit szorongatja repedt tenyerével.

Nem!
Nem! Nem! Nem lehet így többé! Nem akar visszamenni oda a süllyeszt?be! Inkább
itt döglik éhen, de ?t többé nem használják ki!

Az
igazgató szárazon közölte, hogy el kell hagynia a kollégiumot egy héten belül.
Most mi legyen? Hova menjen? Dühösen csomagolta össze megmaradt ruháit, a
vékony szappancsonkot és a csorba fés?t. A kapu el?tt még egyszer visszanézet,
eszébe jutott az els? nap. Soha nem gondolta volna, hogy veszíteni fog.

A
konyhaf?nök elkerekedett szemmel nézte a zokogó lányt, és arra gondolt, hogy
biztosan hazudik. A munkát csinálhatta tovább, de szállás nem tudott neki adni,
nagyon sajnálta, de nem. Sebaj! Legalább pénze lesz annyi, hogy élni tudjon. A
mosogatás közben úgyis jóllakott a maradékból. Most már csak szállást kellett
szereznie.

A
nyolcadik kerületi öreg házban egy id?sebb néni nyitott ajtót. A lift épen nem
m?ködött, így gyalog kellett felmászni a hetedikre. A néni el?ször gyanakvó
volt, végigkérdezte az életét, és a végére mégis kedves mosoly került az
arcára. Egy háromszobás lakás volt, amelynek a legkisebb szobáját szerette
volna Erzsi kivenni. A munkahelyt?l nem messzire volt, gyalog csupán egy óra. A
néni szívesen ráállt a albérletre, így már aznap odaköltözhetett. A néni
viszonylag olcsón adta, állítólag a környék miatt, mert nem sokan akarnak itt
albérletet, és ? is örül, legalább nem kell egyedül lennie. Eltelt egy hét.
Erzsi összeszedte magát, és újra reménykedni kezdett. Majd lesz ez még jobb is!
A nénivel jól elfértek egymás mellett, nem ütköztek sem a konyhában, sem a
fürd?szobában. Az egyik este azonban
furcsa hangokat halott a néni szobája fel?l. El?ször azt hitte, hogy a tévé
szól, de aztán egyre életszer?bbek lettek a hangok. Nyöszörgések és hangosabb
nyögések sz?r?dtek át, azt hitte, hogy a néni talán rosszul van. Kilépett a
folyosóra és azonnal hátrah?költ. A néni a sötétben ült a szoba el?tt és várt.
Amint meglátta az albérl?jét rárivallt:

– Takarodj
vissza a szobádba, ne üsd bele az orrod a dolgomba!

Erzsi
azonnal magára csukta az ajtót és reszketni kezdett. Nem tudott elaludni.
Tovább hallgatta a hangokat, és mintha egy n? és egy férfi hangját vélte volna
megkülönböztetni. Fél óra múlva nyílt a néni szobaajtaja, lépések
hallatszottak. Susmutolás, nyílt a bejárati ajtó, csukódott és záródott. Csend
lett.

Egy
hétig nem szólt hozzá a néni. Már kezdett félni, hogy kidobja mérgében, és
kereshet másik albérletet. De nem így történt. Egyik délután a néni teával
várta a konyhában. Erzsi nem tudott mit mondani, a néni leültette.

– Ne
haragudj Erzsikém – kezdte – a múltkor nagyon goromba voltam veled. Én… én azt
hittem már alszol. Tudod… néha-néha ki szoktam adni a szobámat fiatal
párocskáknak, hogy ne az utcán kelljen már összebújniuk szegényeknek. Na meg…
nekem is jól jön az a kis pénz. Ne haragudj még egyszer!

Erzsi
megnyugodott, még puszit is adott a néninek, akinek könnybe lábadt a szeme.
Örömében megmutatta a lányáról készült fotót. A lány sajnos már meghalt
fiatalon, így a néni egyedül maradt. Erzsi megsajnálta ?t.

A
néhákból azonban egyre gyakrabban lett mindennap, és az éjszakák nyögések és
ágyrecsegések között teltek el. A néni már nem kért bocsánatot, de Erzsi sem
hozta szóba a dolgot. Karikás szemekkel érkezett a munkahelyre.

Egyik
éjjel dulakodásra riadt fel.
A szobaajtó hirtelen berobbant, és egy nagydarab férfi állt meg benne. Szörnyem
megijedt a félmeztelen embert?l, akib?l áradt a piaszag.

– Te
nem akarsz egyet kefélni angyalkám – gurgulázta hangosan, és megindult az ágy
felé.

Le
akarta fogni a karjait, de nem sikerült els?re. Erzsi felpattant, és kikerülve
a részeget az ajtó felé menekült. Sajnos az még a lábával utolérte és
elgáncsolta. Erzsi megbotlott, és ráesett a dohányzóasztalra, ami összetört
alatta. Nem tudott mozdulni. Elájult.

A
néni hangját hallotta messzir?l, aztán megint hangoskodást és végül csendet. A
nap a szemébe t?zött, erre riadt fel. A tegnap este kiment a fejéb?l, csak azt tudta, hogyha ilyen
világos van, akkor neki már a munkahelyén kellene lennie. Talpra szökkent az
ágyából, de azonnal összerogyott. Iszonyatos fájdalom hasított végig rajta
egészen a bokájától a nyakáig. A néni beszaladt a szobába és felsegítette ?t.

– Ó
kicsikém – jajgatott – nem szabad felkelned, eltört mindkét bokád!

Ekkor
hasított belé második fájdalomként az emlékezet. Az ágyékához kapott és
megrettent: nem volt rajta a bugyija! A néni azonnal látta mire gondol, így
gyorsan a kérdés elé vágott:

– Az
a rohadt állat nem nyúlt hozzád, azt hitte, hogy meghaltál és elrohant. A
bugyidat én vetettem le kedvesem, mert ijedtedben bepisiltél és nem akartam
rajtad hagyni. Kimostam.

Erzsi
végigvágódott az ágyon és sírni kezdett. A néni hiába vigasztalta, nem
nyugodott meg cseppet sem. Hogyan fog így dolgozni? Ezzel mindenét elvették, az
életét, a pénzét, a kenyerét! Lassan álomba sírta magát.

Estefelé
ébredt fel, a néni teát hozott neki és újra bekötözte a lábát.

– Orvoshoz
kell mennem – mondta Erzsi, de a néni felháborodott.

– Azt
nem lehet – kezdte – még kiderülne, hogy nálam történt minden!

– De
akkor hogyan fogok talpra állni? Nem hiszem, hogy ezt elég lenne bekötözni!

– Ez
van kislányom! – vágta rá nyersen a néni, és kiment a szobából.

Csapdába
esett. Ha akart volna sem tudott volna semmit tenni törött bokákkal, nem tudott
volna egyedül elmenni sehová, nemhogy orvoshoz. Pár nap múlva rosszabb lett.
Elkezdett kékülni és egyre jobban fájt, mintha nem akarna gyógyulni, mintha nem
lennének a helyükön a törött darabok. Mozdítani próbálta, de szörnyen fájt.

– Akkor
hívok orvost, ha megkeresed az árát – jött el? a néni egyik reggel ezzel az ötlettel.

– Törött
lábbal mit tudnék én csinálni? – kérdezte Erzsi, de a néni csak legyintett.

– Miért?
A szád is fáj? – kérdezte, de Erzsi értetlenül nézett.

– Van
néhány ismer?söm. – folytatta a néni – Férfiak. Csak a száddal kell csinálni,
az semmi, azzal nem leszel megrontva.

– Szörnyeteg!
– üvöltötte Erzsi, amikor beléhasított a felismerés – Csak nem képzeli, hogy
leszopom a maga cimboráit. Ez az egész a maga hibája! Azonnal hívjon nekem
orvost, vagy megyek a rend?rségre!

– Ugyan
hogyan mennél? – vágott a szavába – vagy megcsinálod, vagy itt döglessz meg
éhen! – azzal bevágta az ajtót és bezárta.

Két
napig bírta. Tovább nem. Megtört. Hitte, hogy ebb?l még ki tud mászni és
helyrehozhat mindent. Ezt a nyanyát meg pofán vágja, csak legyen rá alkalma. A
szomjúság gy?zött.

A
néni mosolyogva szolgálta ki. Alighogy evett és ivott, már egy férfi állt az
ajtóban. Hirtelen hányingere támadt, és ha szemmel ölni lehetett volna, már
halott lenne a néni is meg a cimborája is. Megtette. Undorral köpte ki a férfi
spermáját és hányt. A férfi röhögött, majd egy ezrest adott a néninek. Aznap
még négyen jöttek.

Meghalt
a lelke, már csak a száraz test maradt, amit széttéphetnek a hiénák. Nem bírta
tovább. A néni másnapra kilenc kuncsaftot szerzett, amit örömmel újságolt este Erzsinek.
Meg akart halni. Veszített. Most már végleg elveszített mindent. Vége.

A sziréna üvöltése
ellentmondás nem t?r?en verte meg a lakótelep jégvirágos ablakait a dermeszt?
hajnal halálos homályában. Az utcán egy kizuhant n? holttestéhez riasztotta
valaki a ment?ket, de már kés? volt. Akkor már vége volt mindennek.

Az örvény lerántotta az
álmok mélyére.

Legutóbb szerkesztette - Zatykó Zoltán
Szerző Zatykó Zoltán 85 Írás
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Madách Imre: Az ember tragédiája