Ecsedi Éva : Tér-idő-utazás

Mondanám, de már nem tudom, a tegnapomat elhagyom,
hangom huzatba fulladt.
Tudtad mit éreztem, felettem pálcát törtek.
Emlékeidet ?rzöm belső zsebemben, nagyon féltem őket…
Most nem tudom, hogy mit tegyek,
idegpályáimon ötödik sebességre kapcsolt félelem száguld.
Áruld el, mi értelme felmennem a félemeletre,
amikor a tetőre akarok…a holnapok előtt feljutni.
Mint meglőtt vad, ki az életéért küzd, űzd el az ezerarcút.
Hosszú az út, s kevés az időm.
– De mielőtt elmegyek, fogok egy cserepet, úgy gondolom,
kendermagot ültetek, az üveghegyen.
Teremni fog dúsan, magasra nő búsan, előírásszerően, szűzen.
Akkor majd álmodok, álmodok, álmodok, álmodok, álmodok…
Hatórás késéssel indulok.
Találkozni fogok nagyapámmal. Ott álltam a ravatalozóban,
megrendült pózban, közben a gyászzenére ritmust dobolt ujjam.
A koszorúk feliratát olvastam, gyerek voltam de tudtam,
a halál nem fáj… a halottnak. Zokogtak.
Csodásan sütött a nap, épp aktuális, a temetésre.
– Lifttel megyek. Jó mélyre, éjfélre a föld gyomrába érek,
ott szépek a fények, s nincs holdfogyatkozás, hétórás csatlakozás.
Nincs születésszabályozás, elektromos erőforrás.
Nincs diszharmónai, sem rezonancia, aszteroidahullás,
tér-idő áthajlás, torpedórombolás.
– De van ős-rajzás, van még tűzvarázs, hosszú álmodás.
És van még, szimbiózis, (hidd el igaz), titániumból szőtt vigasz,
Eonok által főzött boldogság eszencia.
Pillangók mosolya, vizek csobogása…
S a tudást a Királynő átadja.
Elképzelem a halál szagát, lehet ilyen egy marihuánás utazás?
Na én megyek…

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:39 :: Ecsedi Éva
Szerző Ecsedi Éva 56 Írás
Mottóm: "Az ember itt kevés a szeretetre. Elég, ha hálás legbelül ezért-azért; egyszóval mindenért. Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik hozzám tartozik, a másik elhelyezhetetlen."