A törpe

Kicsi volt és erőtlen. rökké menekült. Ha csak sétált is, állandóan szálfaegyenesen, ide-oda pillantva járt, mint egy lábosát féltő kutya. Soha nem volt rebellis, kötekedő, sohasem követelt semmit. Halkan beszélt, ha kérdezték, de nem a véleményét mondta, csak a tényeket. A félelem látszott rajta, nem is akarta titkolni. Amikor ölni tanítani akartam, némán menekült előlem. Szinte összezsugorodtak és lyukjukba tűrődtek a fülei, hogy szavaimat ne hallhassa. A tekintetét annyira bezárta, már az agyába nyelte a szemgolyókat. Melengetnem és simogatnom kellett, hogy újra kinyíljon. És akkor megkérdeztem: miért nem? Azt mondta, de nem kérdezte: minek.
Túlélni tanítani akartam. Megbújni, lapulni, hamis nyomot hagyni, lopakodni, élelem nélkül élni, csapdából menekülni, szagra, zajra, spionra figyelni. De nem volt tehetsége. Mindenhonnan kilátszott.
Szeretni tanítottam. Hogy legalább egyszer megértse: a világ gonoszát úgy is megfojthatod, ha irgalmatlan, szelíd erőszakod ráborul, és megfullad alattad.
De nem szerette magát, és az ilyen mást se fog, mert üres, mint a halottak.
Magát szeretni tanítottam. Az ujjaival kezdtem, a kezével. De nem jutottam tovább. Mert irtózott szegény a dolgok érintésétől. Nem viselte, hanem cipelte a ruhát. Nem tudott magához emelni tárgyakat. Nem értette meg, hogy Isten nincs, de volt, és nem annyira régen, hogy a nyomai mind elveszhettek volna amúgy rémisztő környékünkről.
Végül azt mondtam, legalább a napra feküdjön ki. Hogy a meleget szeretni megtanulja. Talán apró kis hideg lelkét átjárta volna egyszer, és talán nem lett volna még késő. De ma délután három körül eltűnt. Azt mondják, valami madár vitte el. Nem tudom, megsiratnom illik-e? Megette egy madár!

19látogató,1mai

Szerző Andrassew Iván 2 írás
http://www.andrassew.hu

1 komment

Hagyj üzenetet