Genezis 8

*

Ebben az időben már csak két—három ősember faj élt a földön, s ezek egymással keveredve hozták létre azt az új fajt, amely rohamosan távolodott minden addigi élőlénytől. A környezetére sokkal nagyobb hatást gyakorolt, mint bármi eddig. Állatokat háziasított, növényeket nemesített, egyszóval beavatkozott a természet rendjébe, a maga igényei szerint formálván azt. De nem csak a környezetet alakította tudatosan, hanem saját magát is. Az evolúció törvényei már nem úgy voltak érvényesek reá nézve, mint a többi élőlényre. Nem az alkatilag jobban alkalmazkodók fejlődtek tovább, hanem azok, akik szellemileg jutottak messzebb. A testük egyre jobban elkorcsosult, ám tudásuk nőttön-nőtt. Ez a tudás viszont mind távolodott a mindenséget „tehetetlenül” irányító törvényszerűségektől.

Az élettelen világ közben mit sem törődött az élőlények létezésével. Működött a maga törvényei szerint, mind a makro, mind a mikró dimenziókban. Az égitestek távolodtak egymástól, a csillagok, bolygók járták a maguk útját, a földrészek távolodtak egymástól, tűzhányók törtek ki és merevedtek új alakzatokba, elemek alakultak vegyületekké és bomlottak le újra. Évszakok váltakoztak periodikusan, jégkorszakok köszöntöttek be és húzódtak vissza a megfelelő konstellációkban.

Az égitestek állása — ki tudja milyen formán — mindig is befolyásolta hol közvetlenül, hol pedig közvetve az élőlények sorsát.

 

Az idők során a jégkorszak előtti ősemberfajták lassan kipusztultak. Nagy részük egyszerűen megfagyott. A jégkorszakot követő felmelegedést óriási árvizek követték. Ezt csak azok élhették túl, akik tudatosan menekültek a magas hegyekre, átvészelni a pusztító áradatot. Az ősemberek visszamásztak a fákra, azonban a rohanó víz elsodorta a legmagasabb fenyőket is. Az életben maradottak hiába voltak termetre erősebbek, a gondolkodó ember bonyolult harci eszközeivel, taktikájával visszaszorította az intelligencia terén visszamaradott őseit. A Földön lassan csak egy emberi faj maradt, ami egyedülálló, hiszen bármely élőlénynek számtalan hozzá hasonló rokona fejlődött tovább.

A gondolkodó emberfaj akkor vált egyeduralkodóvá, amikor elpusztította a nálánál kisebb értelmi képességekkel bíró családját. Az emberiség rövid történetét folyamatosan végigkísérte e pusztító törekvés.

Az emberi faj eljutott egy ellipszis legtávolabbi pontjához, ahonnan az út visszafelé kanyarodik.

 

ő még sokáig beszélő viszonyban volt teremtényeivel.

 

Az utolsó jégkorszak nagy pusztítást vitt végbe a neandervölgyi ősemberek közt. Az indiai félszigeten, Afrikában és a dél-amerikai kontinensen élte túl a legnagyobb számban az emberfaj az eljegesedés időszakát, amely a keveredés folytán egy merőben új típust képviselt. Ezek az emberek már teljesen fölegyenesedve jártak, alig borította szőr a testüket, és ami a legfontosabb, egyedülállóan fejletté vált a gondolkozási készségük. Általában a folyók mellett vertek tanyát — a szó szoros értelmében — már szerény faházakat építettek, ha kellett — a folyó áradását kivédendő — cölöpökre. A házak körül kutyák tartották távol a hívatlan látogatókat. Szelídített kecskék és juhok legelésztek, tejjel és hússal ellátva a település lakóit. Egy védett helyen őrizték a tüzet, melyen a húsokat sütögették, és a hideg napokon onnan vettek zsarátnokot, hogy házaikban fahasábokon szítsák föl azt.

A lakók közt hierarchia alakult ki. A legerősebb férfi — aki a legjobb vadász és harcos is volt egyben — parancsolt a többieknek. ő döntötte el mikor és hová mennek vadászni, hol építsenek új házat, és ő döntötte el a vitát, ha a többiek összeverekedtek. Mind több előjogot szerzett magának. Neki jutott a legkívánatosabb asszony és falat.

A rangsorban a sámán következett, aki a többiek számára érthetetlen dolgokat művelt. Kapcsolata volt a környező világot irányító szellemekkel, áldozatokat mutatott be, több-kevesebb sikerrel megjósolta a jövendőt. Mindenki egyszerre félt tőle és tisztelte. Az ő közbenjárását és tanácsát kérték ki minden tevékenység megkezdése előtt. Vele még a vezér sem mert újat húzni, mivel félt az emberfölötti hatalmától.

A falu körül már nem csak gyűjtögettek, hanem maguk is ültettek ehető növényeket. Rájöttek, hogy bizonyos magvak belsejében ízletes porszerű anyag van. Kőeszközt formáltak és megőrölték a gabonát, melynek a héját kifújták közüle. Az így nyert lisztet vízzel összekeverték és kisütötték. Rövid időn belül ez vált a fő táplálékukká. Az effajta találmányok majd’ mind a sámán közreműködésével születtek.

 

ő minden erejét arra fordította, hogy az intelligencia fejlődjön a kiválasztott fajnál. Közvetve késztette az embereket egyre bonyolultabb feladatok megoldására.

Szerző Verő László 84 írás
1986-ban alapítottam meg a Héttorony Könyvkiadót, mely élt tíz évet, és több mint száz kiadott kötet maradt utána. Béke poraira. Most - e kor igényeinek megfelelően - itt, a világhálón halásszuk a jó írásokat, remélhetőleg szerzőink, és olvasóink örömére.

Legyél az első, aki hozzászól

Hagyj üzenetet