Vedd ki barátom
a talpad sebző követ
vándor-cipődből
A szürke idő
köddé tünteti
lebbenő kabátod
– s nézhetsz vissza nevetve
üldözőidre
Bújtat a nagyseggű,
– melle közt
orrod levegőt nem szippant.
A nő,
kit mindeddig farkaltál
most csendőreiddel cicáz
– s te kancsóbol vedeled a bort
mit víg cimborák töltenek beléd
Szárnyalsz szabadon
a pillanattal
– míg utol nem érnek
tömlöcbe nem visznek,
Hogy is értenének
hisz ki élni akar
– az mind gyanús
Párizsi kurafik
hazug nyámnyilák,
kalapos tolvaj urak,
kik tobzódnak
bűnben, mocsokban
– de tiszta a paszomány
s így becsületük is az
Te széllel-bélelt
lelkesült költő
rongyos nadrágban
papolsz erkölcsről
– szégyentelen
Maradj hát ördög,
jó leszel barátnak
felfogadnak téged
hő útitársnak
Induljunk együtt
a világ így kerek
hol nincs igazság
virágzik a gazság
– inkább hódolok neked
Legutóbbi módosítás: 2008.04.26. @ 02:56 :: Koczeth László