Koczeth László : Amikor Arthur Rimbaudval jót röhögtünk magunkon, és az elveszett szerelmen

2008.04.15. Koczeth László Vers 17
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás
bazdmeg Arthur
a te te szíved is ott szárad
kifacsarva a szárítókötélen
– összekent lepedő
s csöpög belőle
minden édesen áldott szó
mikor rádfonódva
még dobbant néhányat
remélve
hogy csak te
csak te
 
 hol vannak
a liliomok orgonák rózsák
csak sóvárgás van
egy vékony nyílás
két oldalra dőlt gazos barázda
sárga gonosz csillagok
kiknek
ragyogniuk kéne
 
Bacchussal cicázunk böffenésig
nyálunk nem csorog
feszes keblek redői közt
lábunk közül sem freccsen
a fűszeres illat
szilaj combok
égbe kapaszkodó tűzkráterébe
 
bennünk kelt Vénuszunk
a mennyekbe költözött
őrzi hűségünk mirtuszvirágát
s mi fa kérgét rágjuk
– éhes farkasok a fagyban
angyalaink,
ékes szavaink
térdre hullanak sóhajtozva
kergetve férfivágyaink
 

itt ülsz pipázva

kalapban még nem
húszévesen
kínodon röhögve
királynőt keresel
de rongyos koldusként
te sem találsz
szerkesztette: Koczeth László – 2008. április 15., kedd, 10:25
Legutóbbi módosítás: 2008.04.15. @ 08:19 :: Koczeth László
Szerző Koczeth László 0 Írás
"Tudunk mi sok hazugságot mondani, ami a valóra hasonlít, de tudunk mi, ha akarunk, az igazra is rázendíteni' (Hésziodosz Istenek születése - A Múzsákról)