Győri Irén : A feleségek a szívükkel…

 

Valami baj van, valami nem kerek! Éreztem, de megpróbáltam nem gondolni rá. Igyekeztem az iskolába a kislányért. A nagyfiúért majd később jövök vissza, mert ő még különórán, és utána edzésen lesz. János mostanában sokat túlórázik. Nem ér rá elhozni a gyereket, most egyiket sem.

        — Te megteheted, mert a héten délelőttös vagy — mondta, amikor megpróbáltam meggyőzni, hogy legalább a nagyobbat hozza haza, ne kelljen a kicsivel még egyszer visszamennem az iskolába Jancsiért. — A héten belefér az idődbe, nem igaz? Úgyis későn érek haza, ráérsz a vacsorával.

— Nem mondtad, hogy megint sokáig maradsz bent — hárítottam. Felesleges volt.

— Tudod, hogy értetek teszem!

Megint én vagyok az, aki nem érti meg szegényt, pedig értünk töri magát! Megegyeztünk, hogy sem a gyerekek, sem a kapcsolatunk nem fog rámenni a pénzhajtásra! A gyerekeknek mindkét szülőre szükségük van, inkább legyen, csak pulcsi, nadrág, mint teljes gardrób. Lemondok a flancos ruhákról, nem kell a drága ékszer, de a gyerekek két szülő mellett nőjenek fel.

— Tudom, Évikém, de valami fontos megrendelés közbejött, estére már többet tudok. A főnök csak az este mondta, de nem beszéltük ki.

Ezzel a párbeszéddel indult akkor a napja. Ritkán fordult elő, hogy János túlórázzon. Ha hazajön, mindig kibeszéli a napját, az elmúlt három hétben valami Dóráról volt szó. „Csinos fiatal nő, egy kislánya van, még nincs három éves, és, hogy annak a nőnek milyen szemét férje van. Fűvel-fával megcsalta, szegény Dóra meg csak tűrt, aztán meg, csak elköltözött az a disznó, az új csajhoz. Volt pofája azt a gyönyörű kislányt otthagyni, felelőtlen fráter. Dóra is nagyon csinos. Nálad alacsonyabb, vékony, huszonhárom éves, szőke és bombázó.”

Akkor valami olyat mondtam, hogy… „akkor milyen bombázó lehet az, akiért a disznó otthagyta ezt a szuper nőt!” Azt is megtudtam, hogy műszaki rajzolóként vették fel a Dórit, mert napokon belül már csak Dóriként került szóba János történeteiben. Mivel Magdi most ment nyugdíjba, az ő megüresedett helyét töltötte be. Akkor János közvetlen munkatársa Dóri…

Két hétig hallgattam a Dóriról szóló történeteket. Azután hirtelen semmi, még én kérdeztem rá…

— Dóri elment?

— Nem, megvan — szólt közömbösen János. — Mért kérded?

— Megszoktam, hogy mindig mesélsz róla, most meg eltűnt az életünkből!

— Nem foglalkozom vele! Miért kellene nekem a Dóriról beszélnem! — kérdezte ingerülten.

— Eddig sem én kérdeztem, te mesélted!

Ennyiben maradtunk. Most meg jön nekem a túlmunkával. Hát, kérem, ettől nem kerek ez a valami! Elhatároztam, megismerem Dórit. Vannak jó kapcsolataim még a régebbi időkből. Én is annál a cégnél dolgoztam, egy-két telefon, és megtudtam, hogy a Dóra egy, a férjemnél tizenhét, nálam tizenöt évvel fiatalabb, nagyon pasizós fruska. Amikor megkérdezte a volt kolléganőm, hogy miért pont ezt a csajt tesztelem, kérdésére kérdéssel feleltem.

— Miért, milyen a csajszi?

— Sikeres légypapír, akit kinéz magának, azt meg is fogja.

Megköszöntem az információt és letettem a telefont.

Elgondolkodtam. Az én Jánosom most döng a légypapír körül? Hát ezt azért ilyen olcsón nem adjuk! Két gyerekemnek kell az apa. Én már nem vagyok olyan csini és hamvas, de felveszem a kesztyűt. Én megmutatom a Dórinak, hogyan kell egy pasit megtartani. Mert kislány, az a művészet: nem megfogni nehéz, hanem megtartani!

Az elkövetkező két hétben nagy volt a csend. Jánosom nem hozta szóba a csinos kolléganőt. Én nem kérdeztem. Régebben farsang táján rendeztünk bulikat a baráti körben, én most ennek a felelevenítésén fáradoztam. Rózsa, a barátnőm segített a szervezésben. A férjem nagyon örült neki, amikor szerdán említettem, hogy szombatra semmi programot ne csináljon, mert szeretném, ha pár kollégáját is elhívná. Hívtunk egy facér fiatal mérnököt is. Gábort. Elkészítettük a névsort és péntek este mutatom a férjemnek, hogy kik jönnek. Ő azt kérdezi:

— De hát a Gabi az egyedül lesz?

— Azt mondta, nincs barátnője! — mondtam én, de gyorsan meg is kérdeztem: — Te, mi lenne, ha Dórit is elhívnád, egyből kerek lenne a létszám.

Az én Jánosom olyan megkönnyebbült sóhajjal egyezett bele a Dóri meghívásába, mintha elengedte volna neki a bank a tartozását. Mi, a baráti kör nőtagjai megbeszéltük, hogy kiöltözünk. Estélyi ruha, nincs semmi kímélet! Ragyogni fogunk! Mind, már közel a negyvenhez, de még fittek. Meglepetés a férfiaknak! Dórinak nem szólt senki, hogy a megjelenés az nem farmer és pulóver. Befutott a kis csaj, farmerban.

Én ekkor láttam először. Nagyon csinos, nálam alacsonyabb, fehérbőrű és cseresznye szájú porcelán baba, aki a ház asszonya előtt rémesen zavarba jött. Én végtelen kedvességgel és szeretettel fogadtam, ő mondta, hogy nem marad, mert nem tudta, hogy ilyen elegáns vendégek… Megnyugtattam,

— Semmi baj, gyere, van nekem éppen rád való estélyi ruhám, még abból a koromból, amikor olyan fiatal voltam, és vékony, mint te most.

Jött. Felpróbálta, s mint akire ráöntötték, nagyon jól állt neki. Akkor, abban a percben meghódítottam a Dórit. Egész este a Jánossal táncolt, Gábort látványosan mellőzte. Na, nem baj, gondoltam. Megvagy kislány, nézzük, ki az erősebb. Feltűnően kedves voltam hozzá. Ő úgy viszonyult, mint egy jól nevelt macska, hagyta, hogy megsimogassam, és dorombolt a simogató kéznek.

Készítettünk még szendvicseket, bevontam Dórit is. A férjem előbb kicsit lapított, de amikor látta, hogy milyen kedves és vak az ő édes felesége, akkor bátrabban kezdett flörtölni Dórival. Mindent az ellenőrzésem alatt tartottam. Megfigyeltem a csaj gyönge pontjait. Tudtam, a férjemnek mi nem tetszik egy nőben, hát a Dóriban volt bőven ezekből. Úgy intéztem, hogy ezeket a pillanatokat János lássa. Amikor elmentek a vendégek, János el akarta kísérni a lányt haza, de én mondtam, Gabi nem ivott semmi szeszest, így ő viszi haza, már megbeszéltem vele. Nem nézett a drágám szépen, de udvariasan mosolygott. A puszit a kapuban én kaptam a Dóritól, nem János!

Szendvicskészítés közben megbeszéltem Dórával, hogy a hét közepén jöjjünk össze hárman. A találkozó reggelén szóltam Jánosomnak, hogy Dórival délután háromkor randevúm lesz a presszóban. Tudtam, hogy ő négynél hamarabb nem fog odaérni, így Dórit alaposan felkészítettem Jánosból.

Elmeséltem neki, hogy mit szeret, és hogy milyen aranyosan horkol, meg milyen mérges, ha meleg, vagy éppen langyos az étel. Hogy hányszor kell megkavarni a kávéjában a cukrot, hogy az pont jó legyen. Éjszakánként hányszor sétál le-föl a folyosón, mert egy megoldáson gondolkodik, hogyha tervez, akkor még a légy se zönögjön körülötte, hogy nem lehet összekeverni a kanalát, hogy hány tányért használ el naponta. Az egy óra éppen elég volt arra, hogy Jánosról, Dóriban kialakuljon egy kép, ami neki nem tetszhet. Közben megtudtam, hogy Dóri igencsak szereti a szeszt, és hangosan és nyerítve szeret nevetni, hogy hangos a szexben, és szereti az obszcén szavakat használni. János ezt ki nem állja. Mire János megérkezett Dóri már a harmadik konyakkal is végzett, éppen az én ginemet fogyasztotta.

Dóri nagy hangon és örömmel üdvözölte Jánost!

— Szia, te hol a pi..ába voltál, már olyan régen itt vagyunk. Hangoskodott Dóri! Már több mint egy órát vártunk rád Évával.

János nagyon kínosan érezte magát, zavarban volt, sok ismerős köszönt oda neki. Előtte látták őket a munkahelyén is. Szóval pár szót váltott Dórával, nekem adott egy puszit, és azt mondta, dolga van, siet haza, mert el kell menni a fiáért az iskolába. Mondtam, megkértem Rózsát, ő kocsival elhozza őket, de ez Jánost nem érdekelte. Szabályosan menekült a presszóból.

Dórikát nehezebb volt ejtenem, mint meghódítani, viszont János túlórái véget értek. Nem zavart be Dóra többé az életünkbe.

 

A férjek a negyedik X után egy bizonyítási kényszert élnek meg. Talán önmagukat akarják meggyőzni, hogy még jó pasik. Nem kellene nekik görcsölni, mert a mi szemünkben ők ugyanazok a kockás hasú, jóképű fiúk, akiket megszerettünk, lehet, hogy az évek múlnak, de a kép az megáll. Rögzül. A szeretett arc, a szeretett test naponta mellettünk van, együtt öregszik vele, tehát kortalan, azt a szem nem érzékeli. A feleségek a szívükkel látnak!

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2017.01.26. @ 16:14 :: Győri Irén
Szerző Győri Irén 180 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!