Haász Irén : Lélektani folyamatok

Mikor első nap rózsát léptem,

lábam elé borult a férjem.

 

 

Mikor első nap rózsát léptem,

lábam elé borult a férjem.

 

Másnap mondta, dolgozni fáradt,

és dicsekedett fűnek-fának.

 

Hogy ő nyerjen, ne az enyészet,

piacra vitte az egészet.

 

Én nyűvődtem az utat járván,

ő palotát emelt az árán. 

 

Végül, hogy több rózsát nem léptem,

ő lépett le jutalomképpen…

 

 

Legutóbbi módosítás: 2016.02.12. @ 13:55 :: Haász Irén
Szerző Haász Irén 13 Írás
Haász Irén vagyok. 1954.-ben születtem, Budapesten. Nevelőszülőknél nevelkedtem. Sajátos életem során közgazdasági végzettséggel több szakmában és munkakörben próbálkoztam több-kevesebb sikerrel. Voltam vállalkozó és alkalmazott, vezető és beosztott, eltartó és eltartott. Három gyermek nevelése nyomta vállamat, olykor egymagamban, mivel második házasságban élek. 2008-ban súlyos betegséget diagnosztizáltak nálam, a kezelés alatt írtam első regényemet figyelemelterelés ürügyén. Ifjúkori verseim elkallódtak már, az idő folyamán az élet más területeivel voltam kénytelen foglalkozni, de unokám születése óta ismét írok, és immár őrzöm rapszodikusan születő szerzeményeimet. 2010.-ben a Hajnal kikötői c. antológiában válogatás jelent meg gyermekverseimből, s a kiadó további működésre buzdított. Tagja vagyok több kulturális klubnak és portálnak, szerkesztek két online folyóiratot, szerepelek antológiákban, kaptam néhány értékes díjat is. Az isaszegi AKÍK (Alkotók, Költők, Írók Klubja) vezetője vagyok. Tizedik e-könyvemet írogatom, lustán, mert közben megátalkodottan verselek. E-könyveim letölthetők a MEK OSZK oldaláról.