Radnai István : Rímek csak párosan

Nyomtatás

téli napsütés alig érzékelhető sugarak

a nappali homályon némán áthatolnak

csak a szél zúg járművek tüdeje szuszog

felettünk függönyt lebbentenek az ablakok

árvácskák vacognak dér üli az ágyást

a tél erőlködik már de nem talál árván

megfogod a kezem vezetsz szorítod

mint gesztenyés a sarkon a tüzet bennem szítod

honnan jöhettek felhők sűrűsödik a pára

a látóhatár szélén vetve a nap ágya

s te még mindig szorítod fogod a kezem

kebledre s nem álomba hanyatlik fejem

mikor tűzcsóvaként felcsap odakint a fény

az utolsó sugárra felszállok veled én