Markovics Radmila : Oly fiatalon meghaltál, apám

Nyomtatás

nem estem el a harctéren, csak nem jöhettem, fogságom után Krivaján és nem Kishegyesen kerestelek. De most megtaláltalak végre. „Csalfa, vak remény” volt és maradt. 

Világosan látom, érzem

immár hatvanhat éve

itt élsz a szívemben:

magasra emeltél,

és égig ért a kezed,

remegett,

szép szemedből

patakzottak a könnyek,

mint azóta megannyiszor nekem.

Nem tudhattam,

de honnan is sejthettem

négy évesen:

ekkor lettem

először és utoljára

az égig emelve.

Csak álmomban találkoztam

egyetlen egyszer Veled,

csúnya felhők alatt

képrámából mosolyogtál le rám,

az utam pocsolyás, sivár

területre tévedt,

de Te csak mosolyogtál,

ezért hát nem féltem.

Világosan érzem,

oly jó lenne, még ma is,

ha átkarolnál atyai szíveddel.