Fák levelei közt átcikázó arany árnyak,
Bódult álomba szőtt porcelán emlékvirágaim.
Várlak egyre, hisz oly rég éreztem csókjaid,
Szemem lecsukom, arcomhoz simítom a vágyat.
Gyöngyökként guruló boldog kacagás,
Fátyolba burkolt sóhajokra nyílik ablakom,
Álmodón, lant húrjáról száll a dalom,
S felhők suhannak remegőn, mint a várakozás.
De ó jaj, ketté hasadt mámoros lelkem,
Sötéten csapódnak a gyilkos villámok,
Hová kerültem? Minden oly szomorú.
Mint üvegrózsa, törékenyé vált testem,
Bánatóceánba fulladtak az álmok,
Meghaltam, síromon elszáradt a koszorú.
