Egy izzadságcsepp indult meg a tarkóján. Nem volt nagy szám, ezer meg egy ehhez hasonlót végig csinált már, de ezt most nagyon unta. Banador még vett egy utolsó levegőt, belendült, és hopp, a sziklán termett. Kifújta magát, levette hatalmas málháját hátáról. Máskor még élvezte volna is ezt a kis hegymászást, de ezzel a csomaggal a hátán, ami teli volt pajzsokkal, vértekkel, kardokkal – meg belőle származó vízzel -…nos, így elege volt az egészből.
– Istenem, minek kell ezeknek a nyomoronc dögöknek hegytetőn fészkelniük?!
Sokszor megtörténik, egy unatkozó sárkány elrabolja valamelyik hájas, de gazdag főnemes elkényeztetett leányát, aztán a nemes nem tud magával mit kezdeni, hát lovagokat bérel fel a hölgyemény megmentésére. Ez a munka annyira jól pénzel, hogy komplett cégek foglalkoznak most már vele. Banador is egy ilyen cég alkalmazottja volt.
Leült, elővett egy darab szalonnát, meg némi rumos kávét, valahonnan újra előre kellett kapnia. A barlangból egyszercsak női sikoly hangzott fel. Banador unottan letette az ételét, felkapta tőrét, pajzsát, és ment munkába.
A barlang szájában megállt, majd bekiáltott:
– Na figyelj, te gyík! A Hiró Kht-t?l jöttem. Add ide a lányt, ellenem esélyed sincs!
Válaszul csak egy hatalmas belélegzés, majd az azt követő tűzeső jött valahonnan a barlang mélyéről.
Banador maga elé kapta pajzsát, ami mondjuk egy csatában fölösleges lett volna, de itt aranyat ért, hiszen tűzzománcos volt. A lángok jó egy percig jöttek, majd csend. Banador beljebb hatolt.
– Hallod, te féleszű konzervkaja! Told ide a redvás pofádat, hadd szúrjalak szemen!
A válasz ismét egy szusszanás volt, ezúttal egy mellékjáratból. Banador gyorsan reagált, maga elé kapta pajzsát, és másik kezével egy fáklyát vett elő, meggyújtva azt a sárkánytűzzel.
– Köszi a tüzet! Jómagam sosem gyújtok rá, de hát…. – A mondatot nem fejezte be, felfigyelt a légáramlatok változására, mintha valami nagy zárta volna el a barlang nyílását.
– Gyere ide! Küzdj meg velem egy férfias harcban!
– Nőstény vagyok – hallatszódott a válasz, majd Banador felkenődött a mögötte lévő falra. Lefolyás után a következő csapás a földhöz szegezte. De Banador tőrével a sárkány körme alá szúrt, ezzel elérte, hogy a gyíkpofa AÚÚÚ kiáltások közepette elengedje testét.
Felpattant és futott a kijárathoz, tudta, hogy odakint a világosban sokkal több esélye van. A kijárathoz érve az a bizonyos mancs elkapta, és nem is eresztette.
– Most össze foglak roppantani.
– Nem, nem fogsz.
– Miért ne tenném?
– Mert a tőr mérgezett volt.
Sárkány átértelmezte a fura bizsergést az ujjai között.
– Ellenszer?
– A táskámban. Ha engem összeroppantasz, annak is annyi. Egyezséget ajánlok, te elengedsz, én odaadom a szert.
Hirtelen kakukkolás hallatszódott Banador málhájából.
– Már négy óra? Tegyél le. Most. Lejárt a munkaidőm.
– De…
– Mit de? Majd holnap visszajövök, folytatjuk.
– De a méreg….
– Nyugi, holnap odaadom, szerintem túléled, hogy megölhesselek.
Ekkor Sárkány odacsapott Banadornak, s ő ismét egy sziklafalon végezte, vajként.
– Na ezért fizetni fogsz!
– Ezért most megfizetsz! Így mondják a profik…
– Nem Sárkány, félreértettél, te ezt most ki fogod nekem fizetni. Nekem szabott órabérem van, minden megkezdett óráért előre kérem a bérem. Szóval, ha akarod, hogy támadjak, előbb fizess.
– Még fizessek is, hogy mérgezett tőrökkel szurkálj?
– Na jó… megígértem az asszonynak, hogy korán haza érek. Szóval. Add ide a lányt, nem öllek meg, és odaadom neked az ellenmérget. Rendben?
– Rendben. Megegyeztünk. Úgyis elegem volt abból a hisztis rüfkéből.
– Huhh, köszi. Sietek, még le kell nyírnom a füvet…
Legutóbbi módosítás: 2009.09.06. @ 10:24 :: Pogány Gábor Máté
