Cinikus félelem mardossa szívemet,
Alkonyat borul rá lelkemre,
Kitörött ablakon nézem a nagy eget,
Homályos titkokat rejt fénye.
Csalás majd hazugság, fojtás és csúfolás,
Mennyi keserűség ért engem,
Kenyér és bor helyett bitó várt énreám,
Próbára tett az Úr! Van hitem?
Gyöngyökkel szemembe’, önmagam keresve,
Keresztúthoz érve kérdeztem:
– Kötél vagy vers legyen? – mutasd meg Istenem.
És így a vers tartott életben.
Remény és értelem gyógyítja szívemet,
Pirkadat ragyog rá lelkemre,
Kitárom ablakom, nézem a nagy eget,
Új reggelt, szebb napot hoz fénye.
Legutóbbi módosítás: 2016.11.10. @ 19:55 :: Thököly Vajk