Szilágyi Hajni - Lumen : Gömbölyű reggelek

Nyomtatás

A vallató holdfény rést hasított a világra,

ólomszárnyú álmokból ébredt

a báb-csendbe ölelt szerelmi nászunk.

Otthonommá ágyaztad magad,

örök asszonyoddá csókoltál,

sóhajoddal takargattad

beléd vacogó árva szavaimat.

Gyere… most újjászüllek éhes vágyaimban,

hogy újra magamban lássalak,

s érezzem minden lüktető éj-érintésed,

ahogy ziháló testemre tetoválja

tíz körömmel szerelmedet.

Kivetkezve lázas önmagunkból

belebújunk ebbe az örökké tartó,

hullámzó, sóhajokat felszakító létbe,

ringva ringunk egymás örvényében.

Mint gondolatszakadás feslik az éj,

hagyjuk, hogy végtelenné

gömbölyödjön felettünk a reggel,

a kavargó szélben bőrünket karcolja

az ezerarcú nap fénye,

és mi fekszünk egymás mellett,

őrizve a falak közé lélegzett csendet.

Nézd … most én festek neked valami szépet,

olyan eget hasító cinkekéket,

csak maradj még, míg le nem kopik

az égről az összes festék,

csak annyi pillanatot amennyi

egy élet-sóhajra elég,

hisz általad lettem egykor

itt a földön örök életre ítélt…