Hullámok közt, ágy puhaságban, hullámzó hasfalak, remeg? izmok, bels? vallomás, szó nélküli, testi vallomás. Isteni parfümbe borítva, puha takaró, finom takaró…
Nézzük a plafont, számoljuk a foltokat a gerendán, valami hatalmas, gyönyör?séges érzés van bennem, valami él?kön túli, valami magas, megfoghatatlan…
Nyugalom a vízen, lebegve a vízen, nézve az eget, a fülembe belopakodnak a hullámok, üres vagyok, átmos a víz, csendes lebegés, hideg, de ugyanúgy meleg, barát, ugyanúgy ellenség.
Töprengek, kimondjam, elmondjam? Nem merek hozzákezdeni, pedig érzem, itt van a nyelvemen… rágódom… átfogalmazom, átnézem, hogy is lenne jó, hogy is lenne jó… pedig itt van, hallom kopogtat, hallom zörög: engedjem ki magamból, könyörög, nyöszörög, a szemem könnyben úszik, nem tudok, nem tudok szólni, csak fekszem, háttal a víznek, hassal az égnek, folynak a könnyeim; inkább néma maradok, nem mondok semmit, a gondolataim nekem kellenek… nem tudom elmondani, olyan érzékeny ez a dolog…
Tele szavakkal, tele érzelmekkel, tele ki nem mondott facsaró gondolatokkal, a némasági fogadalmammal… sírok már, olyan gyönyör? az ég… sírok már, olyan langyos a leveg?… borzalmasan gyönyör?, amit kapok… letérdepelnék, térdre esnék, átölelném, ha megfogható lenne, belezokognék az ölébe, ha teste lenne, elbújnék a zsebébe, ha ruhája lenne…
Állok el?tte, mint egy hatalom el?tt, a szívem sajog érte, hogy merüljek bele, de nem tudok, túlságosan sárga, túlságosan forró, nem merek, mert fájna, megvakulnék t?le, olyan szép, Istenem! Látod milyen csodaszép…
Tavaszi pelyhek odafent, olyan tiszta a leveg?, olyan h?vös, érzem a duzzadó er?t mindenhol, érzem egy roppanás, és szétfeszül minden kehely, érzem, hogy kifakad, és elönt a forróság…
Annyira tökéletesen fel van építve, olyan tökéletes… csak sóhajtozom egyfolytában, úgy veszem a leveg?t, ahogyan szól, ahogy mutatja, hogy vegyem… Nyugodt, kellemes, benne rejlik a kés?bbi feszültség, azt akarja, készüljek, gy?jtsek er?t, mert kés?bb olyan nehéz lesz, olyan fájdalmas lesz, hogy nem bírom… csak lassan, lassan, nagy leveg?, így van, még képzel?dhetek, még igen, de aztán kezd?dik, kezd?dik, és könnyes lesz a szemem, és szívom a szell?t, szívom a szelet, és b?gök közben, és érzem, ahogy egyre hegyesebb a fájdalom, érzem, ahogy karcol, ahogy felborzol, ahogy akarom, hogy még jobban, véresebbre, hogy végre megnyugodjam, hogy kiadjam magamból ezt az ?rületet… fert?zött vagyok… háttal az ágynak, nézem a gerenda foltjait… könnyes a szemem… sóhajtok… hát sosem lesz vége?…
******************************************************
Kérlek, áruld el nekem, jól gondolom, hogy ez egy bizonyos zene és az ég hatására született hangulat? Mert nem biztos, hogy érthet? bárki számára, hogy mit akarsz elmondani. Túl elvont, homályos, bizonytalan vízió. Már a cím se kifejez?, mert „zene varázsa a Tejút alatt” lehet, de zene alatt Tejút – az abszurd, Tejút (zene alatt) pedig értelmetlen.
Legutóbbi módosítás: 2008.09.01. @ 19:21 :: Sós Viktória