(1)
Ha megengedtetik, majd ugyanígy újra
kezdünk pár nagyszerű napot, és nem
megyünk el többé egymás mellett szó
nélkül, mint óránként az óramutatók,
melyek ugyan a jövőre esküdöznek, de
csak perceink satírozásával bíbelődnek
naphosszakat az óralapon, s az elmúlás
festményéhez használt maradék hamuszínű
festéket csöpögtetik hajszálaink tövébe.
(2)
Kora hajnalban a falu határától talán csak
tucatnyi óriáslépéssel arrébb izzó rézszál-
szőrű róka sompolygott a rozoga les alatt,
és a szénabálák mögött a karcsú őz riadtan
összerezzent, aztán az Ipoly felé szaladt.
(3)
Még el sem nyelte őt a távol mikorra
fény markolt a dombra, ami éppen úgy
nézett ki, akár egy ökölbe szorított kéz
– fejének kanyargós ráncvonalaiban testes
szarvasok legeltek, s aztán hirtelen már
varjak röppentek seregestől az égbe…
belebújva egészen az új nap bíborköntösébe.
