Horváth János : A dolog

1.

Kérlelhetetlen volt, nem lehetett beszélni vele a dologról. Elzárkózott, és napokig nem állt szóba senkivel, ha kérdezték, mi történt azon a bizonyos napon. Olyankor sápadt lett, és remegni kezdett. Eleinte azt hitték, elmúlik hamarosan, de a reakciók nem csillapodtak. A pszichiáter türelemre intette környezetét.
– Csak átmeneti állapot. Túl frissek az emlékek. Nincs magyarázat a történtekre. Pedig semmi misztikus nincs a dolog körül, kell lenni racionális válasznak a feltett kérdésekre.
– De egyelőre nem találtunk. A jelenség nem egyszerűen szokatlan, hanem lehetetlen. – szólalt meg doktor Graham, a fizika tudományok doktora. – Még ha lenne is elmélet, amely logikus magyarázattal szolgálna, bizonyíték nincs arra, hogy valóban így történt a dolog.
Doktor Graham ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést, lerázta pipájából a parazsat, majd felállt a fotelből és elhagyta a könyvtárszobát.
– Tudom én, miben sántikál az öreg – szólalt meg az ifjú lord, sir Altam. Fiatal kora ellenére igen műveltnek látszott. Érdeklődött a metatudományok iránt, különösen az ezotéria vonzotta. A húga, Amália, akivel a dolog történt, ezért különös figyelemmel kísérte a nyomozást.
– Mi is történt valójában? – kérdezte Jack felügyelő, aki tapasztalt rendőr felügyelőként kapta a feladatot, fejtse meg a talányt.
Az újsághír szerint Amália grófnő az esküvőjére készült, és éppen a ruháját próbálta, amikor egy halk sikollyal összeesett. A koszorúslányok, és a személyzet szeme láttára tűnt el, csak ruhája maradt hátra, ő már nem volt benne. Értetlenül álltak a dolog előtt valamennyien. Akkor az egyik kisasszonynak eszébe jutott, hogy sikítson egyet, meglehetősen vérfagyasztó módon, mire pánik tört ki.
Jack felügyelő nem lett okosabb a kastélyban folytatott beszélgetés után. Talán, annyit ért el, hogy megerősítette benne a gyanút, hogy nem a grófnő eltűnése itt az igazi talány. Kétségtelenül szokatlan módja a menyasszony szöktetésnek, de nem több. Nincs holttest, és nem találtak fegyvert sem, vagy bármilyen gyanús tárgyat, ami igazolta volna a tragédiát. Elhatározta, hogy délután visszamegy a kastélyba és tüzetesen megvizsgálja a szobát. Különösen a kandalló környéke érdekelte. Feltűnt neki, hogy begyújtottak, holott egy meleg nyári napnak ígérkezett. Az időjárás napok óta kedvez a szabadtéri eseményeknek, és jó kilátással rendezhették az esküvőt is a kastély kertjében. A vendégek egy része már megérkezett, és elfoglalta a szobáját. Amália grófnő eltűnéséről egyelőre, nem értesítettek senkit. Jan, az inas összeroppanásáról pedig csak sir Altamon a felügyelőn és Dr. Grahamon kívül senki nem tudott. A személyzetnek meghagyták, hogy tartsa a száját, szóba se hozzák az ifjú ara eltűnését. Azt mondták nekik, hogy Jan szabadnapot vett ki, vidékre kellett utaznia, mert a fiát baleset érte.
Jack felügyelő összeszedte magát, ivott egy whiskyt tisztán, jég nélkül. Ilyenkor néhány másodpercig némán nézett maga elé, várta az ital jótékony hatását. Amikor szétáradt benne a nemes folyadék, ellazultak feszült arcizmai és megszólalt.
– Mr. Green, lenne szíves velem jönni? Biztosan hallott már Amália grófnő eltűnéséről. Szükségem van a józan ítélőképességére.
– Természetesen, uram. Köszönöm, hogy engem választott.
– Ne tegye ezt velem tizedes! Tudja, hogy maga az egyetlen tisztes az őrsön, magának van több éves rutinja a nyomozásban. Nyissa jól ki a szemét, érdekes dolgokat találhatunk a társalgóban. Minden kis részlet érdekel.

2.

Jack felügyelő és Green tizedes kora délután érkeztek a kastélyba. Úgy számítottak, hogy addigra befejezik az ebédet a kastély lakói. Akit lehetett, táviratilag kiértesítettek az esküvő elhalasztásáról, mégis jöttek még néhányan az eseményre. Volt, aki visszafordult, de többségében ebédre maradtak. Amikor újra átismételték a történteket, a legapróbb részleteket is számba vették, de nem jutottak előrébb egy tapodtat se. Az a pillanat, amikor a grófnő egyszerűen semmivé lett, homályba merült.
– Mi volt az első gondolatuk amikor magukhoz tértek a kábulatból? – kérdezte a felügyelő, hogy valamivel oldja a teremben érezhető feszültséget.
– Nem is tudom, én egy pillanatra megszédültem. Olyan furcsa szag volt a helyiségben. Oda is mentem az ablakhoz, hogy kitárjam, bejöjjön a friss levegő – mondta a komorna, kicsit bizonytalanul.
– Nekem is az volt az érzésem, mintha álomból ébrednék. Nem értettem, mi van velem, mert stabilan álltam a lábamon, és mégis, olyan bizonytalan volt minden, amíg meg nem láttam a kandalló előtt a kisasszony üres ruháját – szólt az egyik koszorúslány, aki a grófkisasszonyt öltöztette.
– Megkérem önöket, fáradjanak át a könyvtárszobába. Nekünk itt van egy kis dolgunk a tizedessel. Ne hagyják el a kastélyt, még lenne pár kérdésem önökhöz – mondta Jack felügyelő, és Mr. Greenhez fordult.
– Nem vett észre valami különöset, tizedes?
– De, uram. A kandalló egyik kövéből, mintha kiállna egy cső.
– Még valami?
– Igen, uram. Kezdettől fogva nem hagy nyugodni a gondolat, hogy hol van a vőlegény?
– Na, látja Mr. Green, ezért hoztam magammal.

3.

Átkutatták a helyiséget, és több különös dologra bukkantak. Ott, ahol szőnyegnek kellett volna lennie, most nem volt semmi. Mintha eltávolították volna az esemény előtt. A kandalló mellett egy állványon egy embermagasságú tükör áll, éppen előtte történt az eset. A ruha bő sodronnyal volt belül merevítve. A kisasszony feltette a kezét, hogy felülről ráadhassák a drótkeretet. Már majdnem eltakarta a testét, amikor a komorna felsikoltott, mert a test már nem volt a ruha alatt. A főkomornyik látta, amint a többiek mozdulatlanná merevednek, és hallotta a kandalló felől azt a jellegzetes surrogó hangot, amit egy cső ad ki magából gázkiáramlás közben. De mást is látott, amit a többiek nem.
Először a főkomorna tért magához és szinte azonnal felsikoltott. A többiek is magukhoz tértek. Pánik tört ki a látványtól, de ebben a velőt rázó sikolynak is szerepe volt. Jan, a főkomornyik nem esett pánikba. Odalépett a kandallóhoz, amelyben a tűz égett, kivett egy összetekert iratot, amelynek a széle már lángra kapott, de sikeresen eloltotta. Amit látott, alig egy perccel korábban, azt soha nem fogja elfelejteni. Amikor a kisasszony eltűnt, kinyílt a kandalló melletti fal és kilépett belőle egy fekete köpenyes alak. Meggyújtotta a kandallóban előkészített faforgácsokat, beledobott a fellobbanó tűzbe egy összetekert iratot, és ahogy jött, úgy el is tűnt. Jan próbálta megfigyelni a csuklyás alakot, de az arcát fekete maszk takarta el, csak a szemét láthatta egy pillanatra. Földbe gyökerezett a lába. Az ifjú Albert gróf, a vőlegény tekintete nézett farkasszemet vele.

4.

Jack felügyelő rágyújtott a pipájára. Kellemes, fűszeres illat árasztotta el a könyvtárszobát.
– Nos, arra jutottam, hogy egy emberrablásról van szó. A rendelkezésemre álló adatok alapján azt kell mondanom, a rablást alaposan megtervezték, előkészítették. A rituális jelenet a kandallóba dobott papírtekerccsel nem volt más, mint figyelemfelhívás. Az emberrabló azt akarta, hogy találjuk meg az írást, amit most nem ismertetnék önökkel. A nyomozásnak ebben a szakaszában ez nem lenne szerencsés. Most már elmondhatom, hogy Jan, a főkomornyik, ápolás alatt áll, mert végzetes hatással voltak rá az általa látottak. Őt ugyanis nem kábította el, az amúgy ártalmatlan altatógáz. Egyelőre nincs kihallgatható állapotban. Egyetlen szót ismétel, ha magához tér, „a dolog”, ezt hajtogatja rémült arccal. Azok, akik ebédre érkeztek, elmehetnek. A többieknek a türelmét kérem, vannak kérdéseim – mondta a felügyelő, aki a maga részéről megoldottnak tekintette az ügyet. Egy kérdés azonban nem hagyta nyugodni. Hol van az ifjú Albert gróf? Alig tette fel magában a kérdést, amikor kinyílt a könyvtárszoba ajtaja, és az ajtóban megjelent az ifjú vőlegény.
– Jó napot, hölgyeim és uraim! Most tudtam meg, mi történt. Siettem, ahogy tudtam.
– Hol volt eddig, gróf úr? – kérdezte a meglepett vőlegényt Jack felügyelő.
– A birtokomon. Készültem a szertartásra. Úgy volt megbeszélve, hogy az utolsó pillanatban kell megérkeznem.
– Rendben van, foglaljon helyet. Fel kell tennem önnek is néhány kérdést. Azt reméltem, nem találkozunk többé.
– Miért? Mi oka lenne arra, hogy ilyet mondjon?
– Erre az ad okot, tisztelt gróf úr, hogy egy szemtanú szerint, ön rabolta el a menyasszonyát.
A könyvtárszoba megtelt izgalommal. Green tizedes törte meg a várakozás csendjét.
– Önök elmehetnek, hölgyeim és uraim. Köszönjük a türelmüket.
A vendégek szedelőzködni kezdtek. Nem tudtak sokat meg a lányszöktetésről, de most fontosabb volt számukra, hogy mielőbb elhagyják a birtokot. Hamarosan mindent megtudnak a másnapi újságokból.
– Gróf úr, megkérem, fáradjon velünk. Hivatalosan is ki kell hallgatnom, jegyzőkönyvet kell felvennünk a történtekről.
– Rendben van. Tudniuk kell, hogy nem vettem részt ebben a szörnyűségben. Elvenni készültem a kisasszonyt, miért raboltam volna el, ráadásul ilyen bonyolult módon?
– Pontosan erre a kérdésre keressük a választ, gróf úr. Mert van itt egy nagyon fontos kérdés, amire pillanatnyilag csak ön tudja a választ. A kandallóban rituálisan elhelyezett irat egy keresztlevél volt. Talán a tűz sem volt véletlen, szimbolikus jelentése lehet.
– Kinek a keresztlevelét találták meg? – kérdezte a gróf izgatottan.
– A testvére keresztlevele volt a kandallóban, gróf úr, az ikertestvéréé.
– De hiszen ő meghalt a tűzben, ami a birtokon pusztított, még gyerekkorunkban. Apám akkor engem kimentett, de öcsémet már nem tudta kihozni a tűzből.
– Menjünk, gróf úr! Odabent mindent megbeszélünk.

5.

– Azt szeretném tudni, hol volt délelőtt? – kérdezte Jack felügyelő Albert gróftól.
– Már mondtam önnek, hogy otthon készültem az esküvőmre.
– Igen, de most jegyzőkönyvbe is kerül a vallomása, ezért van itt.
– Gyanúsított vagyok?
– Igaz, hogy önt látták a kandallóból az alagútba vezető titkos folyosó bejáratánál, de fekete köpeny takarta el az arcát, és a maszk sem segítette a tanút a felismerésben.
– Akkor mi volt, ami gyanússá tett engem?
– A szeme, tisztelt gróf úr. Az édesapja felismerte.
Erre a mondatra a gróf elvörösödött és elájult. Green tizedes alig tudta megakadályozni, hogy leessen a székről. A tizedes kérdően nézett a felügyelőre.
– Látja, Mr. Green, mi ezért vagyunk rendőrök. Elraktározunk minden fontos információt, hogy amikor szükség van rá, összerakjuk belőlük a képet.
– De honnan tudja, hogy a főkomornyik Albert gróf apja?
Közben a gróf magához tért. Kapott vizet.
– Jobban van, gróf úr? – kérdezte őszinte érdeklődéssel a felügyelő.
– Igen. Köszönöm.
– Akkor hallgatom. Gondolom, van mondanivalója.
– Igen, van.
– Kér valamit enni? – kérdezte Green tizedes a grófot.
– Nem, köszönöm. De ha van valami erősebb ital, azt elfogadom.
Jack felügyelő az iratszekrényhez lépett, kivett két poharat és egy megbontott üveg skót whiskyt. Kitöltötte az italt a poharakba, és az egyiket Green tizedesnek nyújtotta, a másikat letette a gróf elé. A gróf egyhajtásra kiitta a pohár tartalmát.
– Én sosem iszom alkoholt – mondta a tizedes, és visszaadta az aranyló itallal telt poharat a felügyelőnek. A gróf a pohár után nyúlt.
– Erőt kell merítenem. Elég zavarosnak tűnő történetet fogok elmesélni az uraknak.
Jack felügyelő átadta a poharat, és megvárta, amíg a gróf egyhajtásra megissza a tartalmát.
– Ha úgy gondolja gróf úr, akkor kezdhetjük.
– Harminc évvel ezelőtt történt. Apám elvesztette a vagyonát, csak a házunk maradt meg anyám halála után, és némi termőföld. A rangunkat is megtartottuk. Apám jelzálogot vett fel a házra, uzsorakamattal. Ebből tudtuk művelni a megcsappant birtokon a földet. Két segítségünk is maradt, nem hagytak el minket, szállásért, és kevés ennivalóért vállalták a szolgálatot. Kezdtünk rendbe jönni egy kicsit, amikor bekövetkezett a tragédia. Öcsémmel ugyanabba lányba szerettünk bele. De a lány csak a testvérem szerelmét fogadta jó szívvel, engem elutasított.
– A hölgy Amália grófnő volt? – kérdezte a felügyelő, mint aki úgyis tudja a választ.
– Igen. Apáink nem voltak jóban. A gróf úr földet követelt apámtól, mert azt állította, hogy az apám jogtalanul birtokolja azt a területet, és az őt illeti. De apám makacsul ragaszkodott ehhez a földhöz. Egy napon arra ébredtünk, hogy tűz van. Tudtuk, hogy ez a gróf bosszúja azért, mert nem juthatott hozzá a földhöz, amit a magáénak tudott. Én sok füstöt szívtam be és elájultam. Kis idő múlva a ház előtt tértem magamhoz. Akkor már magasra csaptak a lángok. Apám visszament a másik fiáért, de már nem tudta kihozni. Maga is súlyos sérüléseket szenvedett. Az öcsém holtteste soha nem került elő.
– Megható történet. De engem az érdekel, hogy mi lett az apjával?
– Az öcsém halála nagyon megviselte őt. Elhatározta, hogy bosszút áll. Én a nénémhez költöztem, ő pedig beállt a grófhoz inasnak. Hamar főkomornyik lett, mert mindent tudott, amit egy főkomornyiknak tudni kell. Nem ismerték fel, mert erősen megőszült, és megégett arca is eltakarta az eredeti arcát.
– Tehát tudott arról, hogy az apja a főkomornyik a grófnál?
– Igen. A baj az volt, hogy mi közben egymásba szerettünk Amáliával. Elhatároztuk, hogy összeházasodunk.
– Értem – mondta jelentőségteljesen Jack felügyelő.
– Amikor apám megtudta a szándékunkat, iszonyú haragra gerjedt. De nem tehetett semmit, ha nem akarta leleplezni magát.
– Akkor, folytatom a történetét gróf úr. Az öccse túlélte a tragédiát, de súlyosan megégett. Egy vándorcirkuszban talált menedéket. Ott sok trükköt kitanult, többek között a lepel alól való eltüntetést is. Ez volt a legnagyobb produkciója a cirkusznak. Persze, igényelt egy kis előkészítést a mutatvány. Készíteni kellett egy csapóajtót, ami jól belesimul a környezetébe. A kellő pillanatban kinyílik, és a beavatott áldozat ezen a nyíláson keresztül hagyja el a tett színhelyét. Amikor a testvére értesült a kapcsolatukról Amáliával, úgy döntött, hogy megszökteti a grófkisasszonyt. Még mindig szerelmes volt, és elviselhetetlen volt számára a gondolat, hogy Amália másé legyen. Felkereste az apját, akiben szövetségesre talált. Tudták, hogy a kastély alagsorában egy folyosórendszer van, ami éppen a társalgó kandallójától indul. Egészen a folyóig el lehet jutni rajta keresztül. Ott már egy hajó várt rájuk, amin elhajóztak a tengerig.
– És az apám, hogy tudta eltitkolni ezt előlem?
– Be akarta teljesíteni a bosszúját. Könnyen feláldozta magát a másik fia miatt. A lelkiismerete nem hagyta nyugodni, hogy őt nem tudta kimenteni.
Csend lett a kihallgatóban. A tizedes szólalt meg elsőként.
– Bűncselekmény nem történt. Azt hiszem gróf úr, haza mehet – mondta, és a felügyelő megerősítésére várt.
– Csak azt tudnám, mi az a dolog, amit apám emleget? – kérdezte a gróf.
– Azt mi is szeretnénk tudni – válaszolt Jack felügyelő és megszurkálta elaludni készülő pipáját.

 

Budapest, 2020. szeptember

Legutóbbi módosítás: 2020.11.14. @ 19:43 :: H.Pulai Éva
Szerző Horváth János 170 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.