Kőmüves Klára : – adomány –

Bevallom Istenem, én nem tudom, hogy
tudlak-e úgy szeretni téged, ahogyan csak
egyetlent lehet, mert ugyan törekszem a jóra,
cselekvéseim gyakran tökéletlenek.
Hozzád méltóbb Kedvest képzelek, kit nem
csaphat be képzelet, és nem pusztán csak el-
gondolva lát, átszűrni képes lényed legjavát.
Te ott tisztítottál meg engem mindig, ahol
felhalmozódott bennem már a fáj, s az élet
hordalékát bár engedted cipelnem, engedted
túlélnem is, és ajándékaidban olykor úgy
fürödtem, nem cseréltem volna senkivel.
Olyankor mindig és mindenben felismertelek.
Láttalak a tavaszi fák ágain, ahogyan milliónyi
másod rügyekként omlik a világra. Éreztelek
az ágyamban, mint illatos huzat, s ha
merészeltem azt gondolni a jelekből, Te vagy,
határtalanná lett a szégyenérzetem, mert attól
tartottam, hogy megbántottalak.
Ha valaha engem bántottak, és téged hívtalak
magamhoz, tudom, te már ott álltál mögöttem
jóval korábban, te súgtál lelkemből, hogy
a csend a megoldás vagy a szó, és mindaddig
beszéltél belőlem nekem, míg elfelejtettem,
miért is hívtalak keservesen. A bántó csak
állt, ajkaim szegletén mosoly, félszavak
szöktek vissza a számba, meg nem történtté
lett, ami máskor vitáig fajult.
Ez a te bölcsességed Atyám, és az ima, amit
valahányszor magamban motyogtam ahelyett,
amivel az önzés szorongatott. A győzteseket
becsapja a mámor, övék a föld, de dicsőséget
nyer a vesztes túl a földkorlátokon.

Ma egy részeg embert vízzel kínáltam saját
kulacsból, hálából hallhattam élettörténetét,
s amikor elbúcsúztunk, már nem tudtam felidézni
a tegnapi kincset, kinek s mit tudtam nyújtani,
ha cseppnyit is, valami jót…, hiszen gyakran
próbálok magamban jóságot keresni, rémlik még,
hogy minden napra áldás adatott.
Jól sejtem, hogy áldás az, ha magam adhatok?

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 605 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))