A jelző fény
résnyire nyitott ajtóm mellett szűrődik
Hamis sáv
reszketeg könnyekkel próbál nyugtatni.
Sápatag és beteg
körbeveszi az éj – mint fakult hamut
s ágyamnál a sötétből bomló démon
árnyhangon a fülembe suttog.
Az óra rozsdásan nyög
a perceket magáévá marja
közelsége tolakodó bűz
facsarva présel ölelő karja.
Emberi fehérség pergő ritmusa követi
áttetsző gél és anyagot hasító kezeik
– már nem érnek el
alászálltam Vele, s meghaltam.
Ánizs színű szirmokkal vártál csendesen
a pokol kapuját feszítetted és estél mellettem
Pára haranggal körbefestett az új jelen
s a fény vakít – halál által már áttörhetetlen.
2010-03-013
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:56 :: Lovasz Evi