Elmaradt epilógus

Megfogta a kezét, a szemébe nézett. Nem látta benne jövőt, nem volt benne az univerzum minden fájdalma, nem volt benne ragyogás, szerelmes vágyakozás. Abban a pillanatban elengedte őt. A többi már menetrendszerű pontossággal érkezett. Időt kért, azt mondta szüksége van egy elmélyültebb gondolkodásra, hogy tisztázhassa érzéseit. Ez volt az a pillanat, amikor a ködbe veszett idő visszafordíthatatlan múlttá változik, amikor a vásznon feltűnik a vége főcím, de a kockák még peregnek tovább

Megbénította a tehetetlenség. Ordítani szeretett volna a fájdalomtól, mert egy kín volt számára, ahogy a jelen visszafordul az emlékek közé. Állt egyedül, magárahagyottan. A szakítás minden örömtelenségével. Lelepleződött vágyai késésben voltak érzékeihez képest. Még tapintotta, még érezte, még nézte a kidomborodott ereket keze fején. Szerette ezt a csöpp lányt, akinek ha megdicsérte formás kézfejét, ha boldogan vonta arcához, mindig az volt a válasza, kicsi. Azt a kicsi kezet szerette, és mindent, ami lehetett volna. Az együtt nem töltött éjszakákat, a meg nem élt nappalokat. Egy illúziót, amely ott lebegett a fejük felett, mint szárnyas angyalok, a reményt sugározták ezüstösen csillogó fényükkel. De a jövő ködbeveszett, mielőtt végleg eltűnt az időhorizontról.

Azzal vigasztalta magát, hogy jobb így. Miért is? Mert a szabadság így teljes, ha nem kötődsz, ha lebegsz a térben, és oda csapódsz, ahová kedved tartja. Minden kérdés, hogy miért csak az a néhány óra, eleinte hetente, aztán már csak egy hónapban egyszer, kétszer, számonkérésnek hat. Menekülés a kötöttségek elől, a hosszútávfutás magányába. És akkor, kimondatik. Végérvényesen, megmásíthatatlanul. A fejezet lezárul, és nincsenek tovább lapok, még az epilógus is elmarad.

Budapest, 2019. július

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

About Horváth János 161 Articles
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.