Boér Péter Pál : Vadhús

Amikor először munkanéző egyedem, begyedembe esett, még nem gondolta, hogy ő habcsók. Elsősorban azért nem, mert tényleg nem az. Ő matematika gőzgép, sajtkorong, szép metszet, víziszonyat, gombolyag, bélyeggyűjtemény, tutajtulajdon egyben és akkor mégsem mondtuk el a valóságot. Ez az egész nem fedi tökéletesen őt, sőt le sem lehet írni. Körbe sem írható, egyszerre gyönyörűség, fájdalom, kín, mosoly és röhej. De még rengeteg tulajdonsága van kérem szépen, amit nem mondtam, azok is ő. Már a nevére sem emlékezett, sőt arra sem, hogy eljátszaná volt-e neki neve. Egyébként ezt jól tette, mert nem volt. Mindenki úgy nevezte, ahogy akarta. Egyesek bükkfának, mások kikericsnek, megint mások trombitaszólónak, katonának, lövészszázadnak nevezik. A lányok simogatásnak, katonák, kikaparom a szemedetnek, férjnek, mi van, most meg mit akarsz? Előbb ide, most akkor Mohács. Önről semmiféle széles szólamokat nem hallgatta meg és belémerült. Most nem az a fontos, hogy hogy hívnak, mi a nevem, egyáltalán vagyok. Vagyok kérem szépen, ez vitathatatlan tény. Be kell úszni a szólamok hangjának villámai közé. Némi recsegést és Mézga távlatokat sejtet egy rádió, majd kileheli a lelkét. Ő már nincs, ő volt sokáig. Na most nincs, és soha többé nem is lesz. Ez a soha többé, ha belegondolunk, rengeteg, harminc, negyven vagy kétszáz év. Több. Engedtessék meg kiáramlok önmagamból, már nem szeretném elmagyarázni, hogy kicsoda, micsoda, miért és hogyan, de még mindig nem habcsók, sőt egyáltalán nem is hasonló. Vajon miért firtatom? Ez nekem is fárasztó. Jó sok számtenger viharzik át a szemeim előtt. Már megint, már megint, már megint! Miért nem mennek végre tüntetni? Elnézést, a magánéletem nem tartozik senkire. Vigyorgunk egy nagyot, aztán meg ki tudja. Még az is lehet, hogy az is. A bekecsembe ömlött sejtburjánzás mellett is őt keresem, a habogósat, aki nem hadaró, de tudja a csoda, hogy mit is akar. A semmisség is semmiség a szemében. A mérgezett bogárkupac, messze távol irtottjai mögött mind a hátukon fekszik és a lábuk az égnek áll, testük kicsit meggörnyedt. Ej habogó, habogó, én vagyok a habzsoló. Megiszol fél kiló kenyeret, amitől kérges lesz a tenyered. Ugyanakkor jó állású állás sok diplomásnak, meg még mindig, nem tudom, hogy van ez habroló és miért nem úgy van. Most hátraviszi a szél Jancsi és Juliska vas orrú bábájának kemencéje elé és belöki. Örül, hogy sosem jegyzett életében, ami valószínűleg nincs, ez a legkellemesebb pillanat. A lángok között rádöbbent, hogy nyugodtan hátradobhatja magát, mert semmit sem érez, nem fájnak, a lángok nem bántják. Hát majd ő rúg egy nagyot a képükbe, ha nincs is lába hadd kunkorodjon annyit, még azon is túl, amit bír. Egyszer több különböző helyszínen léptetik fel, mindegyike tökéletes. Az óceán alja, a Plútó köves piciny tája, aztán itthon, nálunk a Holdon, a szomszéd jeges kráterében, A hóbányában és a sóbányában is, a világ legjobb sűrűjében, valamint lerövidített, alacsony, a hízott hörcsög odvában még azon mélázik, hogy kicsoda ő, hogy hívják, mit keres, milyen magas, él vagy nem és hogy örökre fog-e. Van, vagy nincs neve? Rettenetesen bonyolult kérdések. Most hatvan oldalnál több, hatvanegy oldalnál kevesebb dolgozataikat adják le kérem az igazgatóságon. Kielemzik és odaítélik a legjobb címet. Aki a legjobb abban, hogy megmondja, hogy valójában kicsoda, micsoda ez a habcsók, aki nem habcsók. Aztán a díjakat kisorsolják és az első díjazott majd valamikor megoszthatja a nagyérdeművel. Akkor lehull a fátyol és majd megtudjuk, hogy miről is van szó. Talán Ödönről, aki vezérigazgató néven született, sajtburger lett belőle, vagy ehetetlen giliszta, átigazolt a toronyugró válogatottba, kisegítette a Jürgen nevűeket önmagukból, aládúcolt két alá nem támasztott állítást, de végül, nem tudom, hogy utolsó sorban-e, befőzte a szép kezű vasdorongok dorongját és megházasodott. Talán róla van szól az egész…

Legutóbb szerkesztette > Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/