Az itáliai (Poverello) * – 7torony Irodalmi Magazin

„Körülöttem minden ház az egyszerűséget, a természetességet hirdeti.

fotó: 2018.április 26.

A kanyargós, szűk középkori utcákra beszűrődik a délelőtti napfény. Magas, homokszínű kőfalak nyúlnak a tiszta kék égbolt felé. Olyan álomszerű, hogy itt járok ebben az olajfaligetekkel övezett, mediterrán közép-itáliai városkában. Körülöttem minden ház az egyszerűséget, a természetességet hirdeti. Sehol semmi pompa, ciráda, színes vakolat. A látvány teljesen rabul ejt. Egyike a legépebben megmaradt középkori városoknak, egy gyöngyszem Umbria kék ege alatt. Ma is főleg kereskedők lakják, épp úgy, ahogy nyolcszáz évvel ezelőtt. Ráérősen pakolgatják boltjaik elé az ajándék-és kegytárgyakat. Kilenc óránál hamarabb sosem nyitnak. Az egyik főutcán, a „Via San Francesco” mentén sétálunk. Összesen két főutca szeli át a dimbes-dombos várost, ebből ágaznak le, és fel a keskeny mellékutcácskák. Hamar elérjük a „Piazza del Comune” hosszúkás alakú főteret. Itt együtt látjuk a városka történelmét egy épségben maradt római kori templomhomlokzat korinthoszi oszlopaiban, az 1282-ben épült „Capitano del Popolo” és szemben vele az 1330-ban emelt „Palazzo dei Priori” falaiban. Elbűvölő a látvány: ókor és középkor együtt, egy téren a 21. században.

A város, ami teljesen magával ragad, Assisi. Perugiától húsz kilométerre található. Évszázadok óta zarándokhely. Közel huszonkilencezer lakosa van, akik valamennyien a zarándok bizniszből élnek. A középkori épületek nagy részében szállás, étterem, bár, ajándéküzlet látható. Az utcákon és a boltokban nem tolonganak a turisták. Szerzetesek és zarándokok annál inkább.

Itt született és nevelkedett a 12. század végén egy gyermek, aki később, ifjú és felnőtt korában megrengette az akkori megbomlott világot. Látnok volt, vagy „Második Krisztus? Francesco Bernardone (1182-1226), Pietro Bernardone posztókereskedő, a város leggazdagabb polgárának és földbirtokosának a fia. Anyja Pica Bernardone, egy nemesi francia család leszármazottja. Vajon miféle erő, zsenialitás lakott az alacsony növésű, sovány testalkatú ifjúban, hogy életművét, a Szerzetes Testvérek Rendjét, a későbbi Ferences Rendet megalapította és kibontakoztatta? A Smithsom-bibliográfia szerint több életrajz született róla, mint bárki másról. Ő volt a legtöbbször megfestett Biblián kívüli szereplő a történelemben. A mindig óvatos egyház négy évvel a halála után már szentnek nyilvánította. Miféle erő lakott benne, hogy üzenete nyolcszáz évvel később, a mai napig megérinti lelkünket és elgondolkodásra késztet. Engem mindenképp.

Átszellemülten lépkedek, rendezgetve gondolataimat a mögöttem hagyott két órában látott szépségek és hallottak alapján. Szent Ferenc életét és a róla szóló számtalan legendát csak felületesen ismertem eddig. Idegenvezetőnk alapos felkészültsége pótolta ezt a hiányosságot:

Francesco Bernardone nem járt iskolába, latinul és franciául csak hibásan beszélt és írni is nehezen tudott. Kitanulta a posztókereskedést, de a pénzzel tékozlóan bánt. Nagyvilági életet élt, határtalanul költekezett és mulatozott barátaival. 1202. év végén a Perugia elleni háborúban fogságba esett. Egy évig tartó raboskodása alatt megromlott az egészsége. Eljutott a pokol legsötétebb bugyrába, de minden kínzás ellenére lélekben megerősödött. A hosszú lábadozás alatt átértékelte addigi életét, de még egyszer nekivágott a katonai életnek. Csatlakozott egy sereghez, amely a kiskorú II. Frigyes jogaiért indult harcba. Spoletóban álmot látott, s ennek hatására feladta lovagi törekvéseit. Gyakran látogatta a templomokat, különösen a Szent Damiano templomot. Egyszer, amikor Krisztus keresztje előtt imádkozott, hangot hallott, mely így szólt: ”Emeld fel templomodat romjaiból!”. Ferenc szó szerint értette az üzenetet, és titokban eladta apja portékáit egy szomszédos vásáron, Folignoban, hogy a kápolna renoválásához szükséges pénzt előteremtse. Apja megneszelte tettét, s kérte fiát, hogy állítsa le a költekezést. Kérése hasztalan volt, így Pietro Bernardone a bírósághoz fordult. Francesco az egyház védelmét kérte a világi bírósággal szemben. 1206 tavaszán, Assisi város főterén zajlott a családi dráma. Talán ez volt az a pillanat, aminek döntő jelentősége lehetett Francesco, a későbbi Szent Ferenc elhatározásában. Mindent visszaadott apjának, ami a birtokában volt, beleértve a ruháit is. Mint egy igazi lázadó, ruhátlanul távozott a térről.

Huszonhárom évesen, ifjúkora legszebb idején szakított addigi életmódjával. Lemondott a jólétről, az otthonról, a vidám kóbor lovagok könnyelmű életéről. Mindenről, ami a hozzá hasonló korú gazdag ifjak életére jellemző volt. Három évig remeteként élt. A földön aludt és kő volt a párnája. Mezítláb, kötéllel a derekán, szürkésbarna posztókabátban vándorolt Assisi környékén és koldult. Eleinte bolondnak nézték, de komoly vallásossága a róla kialakult képet lassan átértékelte.

Assisitől délre, a városhoz közeli erdőben állt a Porciunkula kápolna. Később ez a kápolna lett a rend központja. A 6. században épülhetett. A 13. század elején a Monte Subasió-i bencések birtoka volt. Szent Ferenc 1208 körül saját kezével állította helyre a romos kápolnát. Következő évben, Mátyás apostol ünnepén, február 24-én, itt hallotta meg a szegénység evangéliumát. Az Evangélium felolvasása alatt értette meg annak a mondatnak a jelentését, amit korábban a Szent Damiano templomban hallott. Az ő feladata helyreállítani a templomokat, újraformálni a vallást, és hirdetni a békét. A keresztény egyház ebben az időben már nagyon eltávolodott a híveitől. Hatalmas gazdagságra tett szert, miközben a szegények egyre nagyobb nyomorba süllyedtek.

Elsőként Bernardo di Quintavalle (jogászdoktor) és Pietro Cattani voltak a követői. Egyénisége és erős hite ellenállhatatlan erővel vonzotta az embereket. Ferenc és társai nagyon szigorú életmódot folytattak. A kápolna körül gallyakból épített kunyhóikban laktak. Gyakran a legszükségesebb dolgokat is nélkülözték. Rokonaik eleinte csúfolták, bántalmazták, üldözték őket emiatt. De a testvérek végtelen türelme és egymással szemben tanúsított figyelmességük, szeretetük fölkeltette az emberek figyelmét. Voltak, akik megdöbbentő, nyilvános bűnvallomás után elajándékozták vagyonukat és csatlakoztak hozzájuk. A testvérek száma bámulatos gyorsasággal gyarapodott. Néhány év múlva, pünkösdkor már ötezren gyűltek össze. III. Ince pápa 1209-ben, Rómában, szóban jóváhagyta a kisebb testvérek rendjét, majd 1210-ben érvényesítette és elismerte a Ferences Testvérek Rendjét. A Ferences Rend kibontakozása elején a misszionáriusok eljutottak az északi Alpokba, majd 1219-ben Németországba, Franciaországba, Angliába és Magyarországra is. 1223ban megnyílt a rend első teológiai iskolája Bolognában.

Bevallom, rám nagy hatást gyakorolt a Szent Ferenc Bazilika meglátogatása. Aki erre jár, már messziről megpillanthatja a többemeletes árkádsorra épített nagy ferences kolostort, aminek várszerű tömbje méltósággal nyúlik a völgy fölé. Ebből magasodik ki a többszintű gótikus templom. Lenyűgöző látvány. Azon túl, hogy életemben először láttam Giotto di Bondone (1267—1337) huszonnyolc képből álló Szent Ferenc életének, legendáinak főbb eseményeit bemutató világhírű freskósorozatát, a több szintes templom már az altemplom boltíves bejáratánál elkápráztatott. Az alsó templom egyik kápolnáját Simone Martini (1284—1344) itáliai festő Szent Márton freskósorozata díszíti. A kápolnát felszentelő bíboros végrendeletében hatszáz aranyat hagyott a ferences rendre, hogy ebből fedezzék a kápolna díszítésének költségeit. A festő, amikor kiválasztotta a szent életének ábrázolandó jeleneteit, eszmei párhuzamra törekedett a felső bazilika Szent Ferenc életéről szóló freskóival. Szent Márton a 4. században, Pannóniában született. Simone Martini tíz jelenetben mutatja be a szent életét. Eredetileg feliratok is voltak rajtuk, de napjainkra teljesen elhalványodtak és olvashatatlanok. A kápolna üvegablakai is jelentős műalkotások, amik a művész rajzai alapján készültek még a kápolna kifestése előtt. A színes üvegek jelentősen megváltoztatják a belső terek fényviszonyait, a festmények hatását is.

A második oldalkápolna előtt lementünk a kriptába. Itt nyugszik Szent Ferenc egy egyszerű kőkoporsóban. Nincs tele márványozva, aranyozva. Egyszerű táblácska hirdeti: San Francesco 1182—1226. Az alsó és a felső bazilika főoltára is e fölött áll.

Szent Ferenc 1226. október 3-án, a Porciunkula kápolnában adta vissza lelkét teremtőjének. Egy nappal később temették el Assisiben, a Szent György templomban. 1230. május 25-én a holttestét átvitték a tiszteletére épült bazilikába. Egyik leghívebb társa, Éliás olyan szerető gonddal rejtette el a koporsót a bazilikában, attól való félelmében, hogy az ereklyéket ellophatják, hogy hosszú ideig senki nem tudta hová falazták be. Időről időre kutatásokat végeztek eredménytelenül. 1807-ben Nicolo Papini minorita generális újra kezdte az ásatást. Levéltári forrásokból arra következtetett, hogy a sírnak a főoltár alatt kell lennie. 1807 végén fogtak neki a nehéz munkának, folyosót vágtak a sziklába. A kutatás nem hozott eredményt. 1818 őszén tovább folytatták a keresést. Ötvenkét napon át tartott a munka, míg egy hatalmas tufa kövek közé ágyazott márvány szarkofágot találtak. Abban hiánytalanul megtalálták a szent teljes csontvázát. A mellette lévő tárgyakat a régi káptalan teremben állították ki. VII. Pius pápa kétízben is megvizsgáltatta a csontok, maradványok eredetiségét, miután kijelentették, hogy az assisiben talált csontváz Szent Ferenc hiteles és valódi ereklyéje. Ezután épült meg a sziklába vágott kápolna, háromszintesre bővítve az eddigi kétszintes bazilikát.

Új tudással és élményekkel gazdagodva hagyom el Assisit. Még hetekkel később is foglalkoztat Francesco Bernardone élete. Számtalan megválaszolatlan kérdés maradt számomra, de kutakodásomnak köszönhetően mára már legtöbbre megtaláltam a választ. Szent Ferenc megtanította a középkori embert a világosságra, a fényűzésben élőt a szegénységre, az örömtelent az örömre és az emberiséget a fiatalságra. Szent Ferenc megtalálta azt a szilárd pontot, ahol megvethette a lábát, ahonnan — mint Arkhimédész mondta — kimozdíthatta a világot. Szembefordult az elméleti és kiagyalt eszményekkel és ideálokkal. A szegénység látásmódját választotta, utánozva Jézust. Megpróbálta a szegények szemével látni a világot. Erős hite és akarata, sziklaszilárd elhatározása segítette abban, hogy a maga választotta nehéz utat végigjárja.

Francesco Bernardone afféle látnok volt, aki színről színre látta a szépséget, s efféle emberek az őt nyolcszáz éve tisztelő követői, akiknek felkavarja az érzelmeit, akik nem felejtik azt, amit ő látott, és amit rövidke életével véghezvitt. Szent Ferenc nem foglalkozott a számokkal, a sikerrel, a rangokkal és a státuszszimbólumokkal. Az alázat iránti elkötelezettsége miatt visszautasította, hogy pappá szenteljék. Sosem szidalmazta a középkori katolicizmus magamutogatását és pompáját. Mélységesen szerette az egyházat ahhoz, hogy ítéletet mondott volna rá. Egyszerűen kiköltözött Assisi falai közül és új életformát választott. Megtalálta Jézust a zöld Umbria rétjein, a folyók partján, a köves gyalogúton és a San Damiano-i csendben.

„…Uram, tégy engem békéd eszközévé,

hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,

hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,

hogy összekössek, ahol széthúzás van,

hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,

hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,

hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik…”

(Assisi Szent Ferenc)

u.i.: Ferenc pápa az őt megválasztó konklávén a szegények iránti elhivatottságból és Assisi Szent Ferenc iránt érzett tiszteletéből jezsuitaként a pápák között elsőként vette fel a Ferenc nevet.

* Assisi Szent Ferenc evangéliumi szegénysége, egyszerűsége miatt kapta a „Poverello” (szegényke) nevet.

Forrás: egy kiváló idegenvezető,
Adriano Cioci: A Guide To ASSISI, 2015.
    I Fioretti (internet)
    Tormay Cécile: Assisi Szent Ferenc kis virágai
    múlt-kor történelmi magazin 2016. okt. 03.
Richard Rohr: Reménység a sötétben, Assisi Szent Ferenc lélekmegújuló látomása a nyugtalanság korában, 2005,
    Zeffirelli: Napfivér, holdnővér c. film