Bíró Rudolf : A fal

 A gyerekeket a csend teszi bölccsé.
Az elhallgatott némaság. Az értő-álca,
mely mögött éreznek, értenek és szenvednek.
Csendes gyerek voltam. Csendben figyelő.
A szüleim hangosak és figyelmetlenek.

Elnyomott érzéseket dobáltak egymáshoz.

Furcsa egyérintős játékot űztek, hiszen a falról,

amit maguk elé emeltek visszapattantak az érvek.

Önmagukkal fallabdáztak. Valahogy egyikük sem merte

átütni a labdát, mert az csak magas-labda lett volna a másiknak.

 Ilyen ziccerbe egyikőjük sem kerülhetett.
A fal arra is jó volt, hogy nem látták egymást,

csak a visszhangokat hallották a Szomszédos falakról.
(Értem, miért volt kétszínű minden szoba fala.)
 Ilyenkor felerősödött minden ütés, minden szerva.
Kívülről figyeltem a játszmájukat, csendben, a vonal mellett

az elgurult félszavakat mind összeszedtem, azt hitték, nem figyelek.

Azt hitték, egy óvodás csak Legozik délután. Igazuk volt. Részben.

Legoztam, építettem apró kockákból én is a falat.

A saját hangtompított falamat.
Azóta duplán fáj a szőnyegen szétszórt Legokra rálépni.

De apám szavai enyhítik az érzést. Akár hányszor megkérdezik tőle, hogy

„milyen volt kicsinek a fiad?”,

ugyanazt az egyetlen pillanattöredéket ragadja ki a múltból:
– Jó gyerek volt, csendes és sokat Legozott.
Legalább, így tudom, hogy az én falam még mindig áll. 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:02 :: Bíró Rudolf
Szerző Bíró Rudolf 69 Írás
Bíró Rudolf vagyok. 1992-ben születtem Hódmezővásárhelyen. A mai napig itt élek, dolgozom és alkotok. Számomra a versírás nem csak hobbi, hanem gyógymód is. Sablonosan hangozhat, de a lelki sérelmek kiírása nálam gyógymód, bár lassú...Remélem a verseim által átadott részletek, szeletek elmélyedést, tovább gondolást vagy újraolvasást generálnak, amely érzelmi visszacsatolást fog eredményezni. Eredményes alkotókedvet mindenkinek!