Csak graffittal tudok színezni. Diszkriminált-színvakság ez. A szürke, megélt hétköznapok impresszionista ábrázolása. A gyerekek mások. Ők színezik az életet, csupa pasztelnek látnak minden utcasarkot, aluljárót, lakótelepet, a családi Utolsó vacsorát. Én is gyerek voltam. Szerettem festeni színekkel. Anya mindig fehér pólót adott rám, hogy lássa, mennyire belemélyedtem az alkotásba. Így duplán dolgoztam: a lapon a képzelet, a ruhán a valóság mosódott össze. Színesnek láttam, és anyám engem. Boldog volt, majd felnőttem. Kinőttem a pólóm, a festék kiszáradt, és azon a szájon már nem ült mosoly. Csak csend, ami örökké tart. Azóta színezek graffittal.
Bíró Rudolf vagyok. 1992-ben születtem Hódmezővásárhelyen. A mai napig itt élek, dolgozom és alkotok. Számomra a versírás nem csak hobbi, hanem gyógymód is. Sablonosan hangozhat, de a lelki sérelmek kiírása nálam gyógymód, bár lassú...Remélem a verseim által átadott részletek, szeletek elmélyedést, tovább gondolást vagy újraolvasást generálnak, amely érzelmi visszacsatolást fog eredményezni.
Eredményes alkotókedvet mindenkinek!