Sonkoly Éva : Kötődéseink

Kép: saját fotó, Johanna és Zalán a Deseda tó partján

Lassú léptekkel indul útnak az idei nyár, még naponta érezni forró leheletét, de vannak napok, amikor már éjszakára elveszti erejét.

Augusztus van, így a hónap vége felé kellene valamiféle összegzés, nekem szükségem van rá.

 

*

Különös volt az idei nyár, hozott, vitt, embereket, emlékeket…

Mondom, hozott, Johanna unokám két alkalommal volt nálam, nálunk egy-egy hétig.

Esténként az épp aktuális mese után félig ébren kereste kezével a plüss nyuszit, amit születésekor kapott tőlem.

 

Annak idején nekem is volt egy hasonló.

Lehettem négy éves, amikor azt mondták a szüleim, hogy nagylány vagyok én már ahhoz, hogy vele aludjak. Elszomorodtam, de minden maradt a régiben. Aztán jött egy záporokkal teli nyár, másféle meleg idő volt, mint mostanában mégis azt mondták kánikula, és ebéd után a szabadban, egy fa árnyékában pihentem. Még nem aludtam igazán csak kerülgetett az álom, amikor hirtelen lezúdult a zápor. Rohantam be a lakásba, mindenről megfeledkeztem. Később pedig hiába kerestem a kedvenc alvótársamat, sehol sem volt.

Tavasszal aztán, amikor az udvar melletti kertet felásták, előkerült sárosan, foszladozva. Magamhoz öleltem, elkentem a könnyeimet és — úgy emlékszem — igazságtalannak tartottam az életet. Már amennyire ezt öt évesen érezni lehet.

*

Mint említettem, az idei nyár hozott, vitt…

Egyik lányom kisebbik fia hat éves, már volt egy közös hetünk, akárcsak Johannával. Játékos napok, órák voltak, s ez-az, mert lányom egyik délután korán elvitte haza.

Otthon történt a tragédia, az édesapja egy hajnalon elhunyt.

Alattomos gyilkos az infarktus, nem kér bebocsátást, jön és visz!

Zalánka úgy tudja, édesapja elment a mennyországba, onnan nézi, hogy milyen jó az ő kicsi fia.

Nekem pedig természetes volt, hogy azon a második héten Johannával együtt nálam lesznek a kicsik. Közös programokat terveztem nekik minden délutánra.

*

Egyik alkalommal nézegettem a kis unokatestvéreket a közeli tó partján, milyen gondtalan örömmel szedegetik a színes kavicsokat.

Zalánka odafutott hozzám, hozta a „kincseit”.

— Egy csillogót elvesztettem — nézett rám bánatosan.

Megsimogattam a kis fejét. Kicsi életében neki ez is veszteség.

— Sebaj! — mondtam. — Gyere, keresünk még annál is szebbet!

 

*

Veszteségek voltak, lesznek… a súlyuk pedig sokféle. Van, hogy a véletlenen is alakítja az életünket, de most úgy érzem, kell, hogy kötődéseink erősek legyenek, amíg létünk idefenn…

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"