Szélharangok délutáni dallamára jár az agy,
házfalak fehér színére fénynyalábok hullanak.
Kint a kertben kőre huppant ‘mit tehetnék’ gondolat –
száz válaszba szédüléstől sem tesz semmit, bólogat.
Két madárka gallyra röptét bámulják az ághegyek,
inda lódul, mintha rajta hintáznának szellemek.
Három lányka kergetőzve épp a ház előtt szalad,
sapkájukban még a tél, a mosolyukban már tavasz.
Legutóbbi módosítás: 2017.03.04. @ 15:56 :: Kőmüves Klára