Boér Péter Pál : Korom és öröm

 

 

Már megtanultuk, hogy a seregben nincs vesztegetnivaló idő. A menetoszlop egyszerre csapta az összes bakancsát, és a „Büszke hon, ifjú mennyországsarok” fordítású „slágert” énekelte.

A gyengélkedő felé tartottunk, úgy estefelé, vérvételre. Ezt kicsit furcsállottam, mert máshol általában reggel, éhgyomorra veszik le. Az „állj” vezényszó után, „balra át”-tal lehetővé tették, hogy farkasszemet nézzünk a kis épülettel.

Kilencven ember… legalább három óra — gondoltam. Jöhettünk volna kicsit hamarabb, de a kint álldogálás is jobb, mint az a kínkörzet. „Jobbra át” -os oszolj után mindenkit beirányítottak. Alig fértünk, egymást nyomtuk és sodortuk a falon. Hogy eléggé az alkalomhoz illő legyen a forma is, a toalettel szemben, három székre rakatták le az egész üteg katonának zubbonyát és a derékszíjakat. Azt gondoltuk, soha az életben meg nem találjuk a magunkét, ahhoz még túlságosan újoncok voltunk.

Feltűnt, hogy ketten veszik a vért, de csak az egyiknél van fecskendő. Az még inkább, hogy fél perc után már tízen vissza is jöttek, és bár a rendfokozat nem látszott, hiszen a tizedesek is nekivetkőztek, de vehemensen tereltek mindenkit a vizsgáló irányába.

Az ajtóban szájat tátottam, nagyon szerettem volna eltűnni. Azt gondoltam, ilyen sehol sincs! Az egyik egészségügyes tizedes, az égő gyertyalángján egy mozdulattal átrántotta a tűt, s már döfte is a következőbe. Sem fecskendőt, sem tűt nem cserélt, viszont kormot és frissen pörkölt vért adott mindenkinek. Harci helyzetben legjobb védekezés a támadás, de itt kénytelen voltam egyszerűen más irányba nézni.

Parancsot kapott, vagy az elődöktől tanulta a módszert, fogalmam sincs. Mire visszaértem, már majdnem mindenki átesett a szemfényvesztésen. Könnyedén magamra rántottam a felszerelést, és csak akkor esett le, hogy az üvegcsékre nem is írtak neveket…

A rendfokozatok ismét láthatóak voltak, így a kiabálás hatásosabban kergetett vissza a szabad ég alá. Órámra pillantva, meghökkenve vettem tudomásul, hogy nyolc perc alatt elkészültek avval, amit egy emberből is kivehettek volna, csak akkor talán nem éli túl…

Egyébként a heti egyszeri melegvizes fürdésnél már megszoktam, hogy ürgetrappba megy minden, de ami sok, az sokk.

A következő nyolc hónap már nem ilyen gyorsan telt, de akkor sem sikerült lekoptatni magunkról az egyenruhát, pedig keresztbe, hosszába, és minden más irányba végigkúsztuk a kiképzőteret.

A „régencek” elmentek, az újoncok megjöttek, és ismétlődött a szurkapiszka. Még mindig a menetoszlop tagjaként ütöttem a bakancsomat, kevésbé lelkesen, mint a frissen bevonultak. Már tudtam hová megyünk és miért, miután a fasor közötti sétányon — amin talán sosem sétált senki —, megérkeztünk, az egész véres történet megismétlődött.

Enyhének nem nevezhető viszolygás futkosott tagjaimban. Stílszerűen ugyanott, a toalett ajtaja előtt, kettő vagy három székre lepakoltunk, s feltűrt ingujjal elindultunk előre. Beláttam a rendelőbe, éppen ugyanaz történt, mint előző évben, ezért a még időben kivitelezett fél-balra át fordulatot megfejeltem még egy féllel, és beálltam a visszamenők közé. Eszembe jutott, hogy névjegyzék nincs az üvegcséken.

Behajlított könyökömmel azt mímeltem, hogy engem is jól bekormoztak. Aztán olyan jól, ahogy csak tudtam, magamra rántottam mindent. Nálam talán senki nem tudott gyorsabban öltözni. Olyan speciális mérőműszer nincs ugyan, de mindenem azt jelezte, újoncként én egy életre megkaptam a szükséges vérkorom adagot sterilizálatlan fecskendővel.

Csöppet aggódtam, de mikor már visszafelé sem futott reklamálni senki, biztos voltam abban, hogy összeöntöttek két teljesen különböző vércsoportot. A mennyiség úgyis megvolt, de ami ennél érdekesebb, egyik alkalommal sem fertőződött meg senki. Tehát gyáva voltam, hiszen nem volt semmi vesztenivaló.

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 751 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/