Korosodom, de terveim nem dőlnek dugába
– elébe ballagok, mit az Élet még tartogat.
Új otthont választok egy védett öböl zugában
( nem is fontos, hogy ki uralja ott a partokat )
Nézz be hozzám: a lakomat szerénynek láthatod,
pedig csupán a fölöset száműztem belőle.
A halszag és a tenger sós illata átható
( bár nem hinném, hogy kimondottan ettől bedőlne )
Reggelente vásznat feszítek a déli szélbe,
hunyt pillám alatt élvezem, ahogy a Nap vakít.
Magam fogta tengergyümölcsöt eszem ebédre
’s éjjelente hallgatom a csillagok titkait.
Óceán leheletébe súgom fiam nevét
( ohh, a meg nem születhetett álmok oly mostohák )
nem perelek vélt jussért, mit sajnált tőlem e lét,
pusztán felé fordítom könnyeim sós mosolyát.
Megbecsülöm azt, mit életem számomra kimért,
csak adni akarok ( hiszen, én már annyit kaptam )
Nem kérdezem gyermekien: miért nem és miért?
Kételyemet végleg elfogadásba iktattam.
Habzsolni akarjam talán, mi nem nekem terem,
ahelyett, hogy hagynám, ki engem ölelni akar?
Nem találhatod utadat sorsnyi tengereken,
ha csak az ész vezérel, de sosem a szív – radar.
Bolondos vénembernek tarthat mind, aki csak lát,
vegetálhatnék akár képzelt cellákba zárva.
Ivócimborák vettek körül ( talán pár barát )
Mégis úgy vagyok szabad, hogy nem maradtam árva.
Legutóbbi módosítás: 2016.11.07. @ 21:11 :: Schifter Attila
