— Tessék! — kiáltotta Távi hangosan a kopogtatásra reagálva. Igazából Tivadar volt a rendes polgári neve, de mindenki, úgy a barátai, mint a páciensei is Távinak szólították, amit nem is kifogásolt, lévén maga is alkalmatlannak ítélte anyakönyvezett nevét.
Fehéringes, öltönyös fiatalember lépett be az ajtón. Pasztellkék nyakkendője szabályosan megkötve illett a szürke öltönyhöz és zöldeskék szeméhez.
„Vajon mit akarhat ez a bájgúnár?” — tette fel magában a kérdést csöppet sem jóindulatúan.
— Gyáni Kázmér vagyok, nyomozótiszt — mutatkozott be.
— Ide tessék! — mutatott Távi a fogorvosi székre.
— Nem paciensként jöttem!
— Hanem?
— Hivatalos ügyben, mint nyomozó vagyok itt.
— És mi után nyomoz, ha szabadna érdeklődnöm. Mi itt nem folytatunk tikos tevékenységet, nem tartunk kábítószereket…
— Nem, nem! Nem ilyen természetű ügyben jöttem.
— Akkor inkább itt ezen a széken foglaljon helyet, az asztal mellett! — nevette el magát Távi, utalva előbbi invitálására.
— Egy páciense iránt érdeklődöm. Ne tiltakozzon a személyiségi jogokra hivatkozva, van bírói végzésem!
— Kérem, kérem… Eszemben sincs, hogy az igazságszolgáltatás munkáját akadályozzam.
— Nos, akkor lássuk!
Gyáni nyomozó jegyzeteit lapozgatva elmondta, hogy őt egy Kondor Károly nevű illető érdekli, aki nem régen itt kezeltette a fogát. A doktor emlékezett rá, de a karton is előkerült.
— Egy kitört frontfog pótlására került sor — magyarázta Távi, aki igazából Tivadar.
— Lehetne, kérem, kissé bővebben?
A doktor elmagyarázta, mi volt a szokatlan ebben az esetben. Két frontfoga tört ki a paciensnek, de csúnyán megsérült a felső ajka is. A véraláfutások színe alapján legalább négy-öt napos lehetett a sérülés.
A felesége kísérte, és ő beszélt. Igaz, a páciens nem is nagyon tudott volna beszélni az összetört szájával. Feltűnt Távinak, hogy milyen ideges, nyugtalan az asszony.
— Ne nyugtalankodjon, asszonyom! Olyan pótlást csinálunk, hogy csak! Pont olyan lesz, mint az eredeti. Ma már a fogtechnika, higgye el, igazi művészet. Olyan fogakat, fogsorokat készítünk, hogy nem lehet az eredetitől megkülönböztetni, sőt közben még a hibákat is kijavítjuk. Ezért mondjuk, szebb lesz, mint volt.
— Nem ezért vagyok én ideges! A napokban meghalt az anyósom, és még mindig nem engedték eltemetni valamilyen hivatali eljárás miatt.
Emlékezett vissza a doktor a beszélgetésre.
A rendőrt nagyon érdekelték ezek a részletek.
— Szabad megkérdeznem, miért érdeklődik ilyen tüzetesen Kondor Károly iránt?
— Kérdezni kérdezheti, de hogy válaszolok-e, az más kérdés.
— Titok?
— Végül is nem titok, de még nem zárult le az ügy. Bár, úgy gondolom, hogy mivel ön is informált az illetőről, én is megtehetem.
A helyzet pedig a következőképpen nézett ki: az ember gyanúba került az édesanyja halálával kapcsolatban. Az idős hölgy szívbeteg volt és elhunyt. A halál beálltát megállapító orvos valamit tisztázandónak ítélt, és hatósági boncolást kért. Kiderült, hogy fulladás okozta a halálát, ami idegenkezűségre utalt. Az áldozat ezüstfejű sétabotján pedig megtalálták Kondor Károly vérét. Letartóztatták, mint gyanúsítottat, külön súlyosbító körülményként merült fel, hogy Kondor kivette a bankból az áldozat minden pénzét nem sokkal annak halála előtt. Az áldozat védekezés közben a súlyos ezüstfejű bottal lesújtott a támadójára, akinek kitörött a foga, s összezúzódott az arca. Végül egy párnával megfojtotta áldozatát, majd másnap szívelégtelenség címen jelentették a halálát.
Ez után a „beszélgetés” után eltelt jó egy hónap, mikor is a doktor szemébe ötlött egy újsághír. Egy nagyon érdekes újsághír. Azt írja, hogy Kondor Károlyt felmentették, ellenben letartóztatták a feleségét, aki eddig csak, mint tanú szerepelt. Ő volt a tényleges tettes, ő nyomta a párnát az anyósa arcára, aki elesett a lendülettől, amivel a fiát leütötte.
Mindennek a hátterében a pénz állt. A PÉNZ. Mindennek a mozgatója sokak szerint. Kondor Károly mindenképpen így gondolta, és kivette a bankból édesanyja minden megtakarítását, hogy törlessze tetemes tartozásait.
— Add vissza a pénzemet, Károly! — kiabált az idős asszony, mikor megtudta, hogy a fia kifosztotta.
— Annak már bottal ütheti a nyomát!
Ez a szó adta az ötletet, s már le is sújtott az ezüstfejű bot.
Legutóbbi módosítás: 2016.08.21. @ 11:57 :: dr Bige Szabolcs-
