dudás sándor : A pipacsos hölgy

 

Jó volt az indítás, halva születtem, a szülész doktor alig bírt életre kelteni.

Március 19-én bejöttek a németek, ostrom alá vették Pestet. Anyám kihozott a kórházból, és az anyjának adott, mert lánynak születtem. Két évvel később szült egy fiút, őt a bábaasszonnyal küldte át az anyjához, hogy az sem kell. Hát így nőttünk fel. Öcsémet kilenc évesen elvitte az apám, de neki sem kellett, hát az anyjának passzolta. Ezt csak azért írtam le, hogy soha nem tudhatjuk, ki mit hoz magával, és milyen terhet cipel egy életen át. Szerencsére megedzett az élet, sokat birok! Köszönöm, hogy figyelsz rám!

Rajzolni szerettem, ezért beírattak műszaki rajzra, ezzel három szakmám lett, de a kedvem elment a rajztól. Az egészségügy az igen, a Vérellátóban dolgoztam, azt nagyon szerettem, meg később az intenzív osztályon. Szerettem az emberekkel foglalkozni.

Kicsit skizoid vagyok, nem rossz értelemben.

Anyám mindig igyekezet a felső tízezerhez tartozni, míg apám egy szélhámos szegény ember, bendzsóval a kezében kocsmából kocsmába járt. Nem ivott, hajtotta a vére és nőzött. Ötéves koromig néha ellopott a nagymamámtól, vitt magával, és nekem, pici kislánynak, énekelni, táncolni kellett! Ennek a két embernek viselkedése egy életre meghatározta a sorsom. Ebből az következett, hogy sose tudtam, valójában hová is tartozom. Jaj, ne haragudj, csak úgy felszínre tört mindez, ilyen őszintén még nem mondtam el soha senkinek. Apám fogta a kezem, hátához ütemesen verődött a bendzsó, hozzá igazítottam lépteimet. Négyéves, ha voltam, mentünk úttalan utakon. Kicsi voltam és fáradt… Annyi év van mögöttem, ha utat látok, indulnom kell — kellene… Nincs apám, nincs bendzsó, nincs ütem…

A mai nap kaptam egy új feladatot az élettől. A kisebbik lányom válik, két lánya van, a kicsi még tanul, egy-két hónap és építkeznünk kell, amiben lakom az egy szoba, konyha és fürdőszoba, itt nem férnének el. A ház körül van két nagy terasz, nagy alappal, csak rá kell húzni két szobát, és egy előszobát. Ez azt jelenti, hogy még építem a jövőt, és nincs időm megöregedni. Ma egész nap ezen töröm a fejem. Gond szál se, az élet mindig ment tovább, majd megoldjuk ezt is. Annyira nem rázott meg a hír, jó oldala is lesz, mert az idő felettem se áll meg, nem maradok egyedül, habár nagyon belejöttem a remete életbe, és a magam ura vagyok. Majd meglátjuk.

Jó éjszakát, ha van új írásod, kérlek, küldd át. Külön mappába gyűjtöm, és időnként olvasom. További szép estét kívánok!

 

*

Naponta gondolok Rátok, de ha minden alkalommal írnék, akkor igen sokat kellene gépelnem, és egy ujjal pötyögve, a betűket keresve, igen lassú móka lenne! Szeretek verseket olvasni, a gimiben a tanárok megmondták, hogy mi miért szép, szófogadó voltam, hittem nekik. Sajnos, most akkora a választék, néha melléfogok, mint a múltkor is, emlékszel? Ha mindig tanácsot kérnék, akkor állandóan foglalt lennél! Délelőtt nem unalmas, mert vásárolok, fát vágok, főzök, takarítok, de ebéd után nagyon lassan megy az idő, marad a net. Tegnap könyvtárban voltam, kihoztam, most olvasom Druontól az Elátkozott királyokat másodjára — kontroll könyv: öt évvel ezelőtt olvastam, kíváncsi lettem, mire, hogyan emlékszem öt év után? Most aztán írtam Neked egy regiment betűt!

*

 

Újabb pipacsos képek! Kedves Tőled, köszönöm! A napjaim idáig szépek voltak, jó idő volt, negyedik napja a kertet rendeztem, abba kellett hagynom, mert hirtelen lehűlt a levegő. Bújnak ki a hóvirágok, a bokrokat kigazoltam, mogyoróbokrokat vágtam ki, igencsak elnyomták a sárgabarackfát. Még felgereblyéztem, így már rend van az udvarban, meg vagyok elégedve a munkámmal. Ötvenegy évig éltem Pesten, de sosem volt kertem, ezt itt nagyon szeretem! Van hozzá szép, nagy erdő, akácos, ecetfás.

Hidd el, nem volt helytelen a döntésed! Gyakorló szülőként mondom, ha ezzel az ésszel újra kezdhetném, egy gyermeket sem hoznék a világra! Nemcsak az, hogy milyen világban élünk, nem ez dominál, hanem ahogy idősödök, a halál tudata egyre többször jut eszembe, és bele kell nyugodnom, hogy most még nem, de majd az én gyermekem is meg fog halni… J. A-t idézve: „az meglett ember… ki tudja, hogy az életét a halálra ráadásul kapja.” Nagyon sok embert láttam meghalni, mégsem tudok megbirkózni azzal a tudattal, hogy lányaimét az én felelőtlen döntésem okozza majd! A mai eszemmel inkább dolgoznék, vagy akármi mást csinálnék. Na most jól kifáradsz, mire a végére érsz ennek a levélnek! Hogy én mennyit beszélek — rémes!

 

*

A politikához annyit értek, mint az átlagember, de tudom, akinél a pénz, annál a hatalom, és a pozíciójukat féltő emberek, sajnos sok mindenre kaphatók. Majdnem negyven évet dolgoztam az egészségügyben, az utolsó tíz évet intenzív osztályon, hidd el, sokat tanultam, sok csatát hallottam, láttam orvos és orvos közt. Mindig az lakik jól, aki a húsosfazékhoz közel van! Ja igen, a férjem… Nem tudom, mikor kezdett a Siketek és Nagyothallók Szövetségébe járni, én házasságkötésünk után jártam oda vele, 1999. januártól  2007 tavaszáig. Ő nyáron meghalt. Na igen, azt féltem megemlíteni, hogy a testi hiányosságok közt az a legszörnyűbb, ha az ember megvakul, illetve ha vakon születik! Csak ennyit akartam elmondani Neked, de tudod, túléltünk sok mindent. A migrációtól félek, annak következményeitől, és ilyenkor sajnálom, hogy szültem két gyermeket, van hét unokám, és ha megint kitör a háború, akkor mi lesz?!

Sokszor eljátszok egy gondolattal, ilyenkor képzeletben belebújok más ember bőrébe. Nem nehéz szerep, a nagymamám, aki felnevelt féllábú volt, harmincnyolc évesen amputálták, a férjem 96 százalékos nagyothalló, sorolhatnám, de tudod, a Te éltedet is végiggondolva… Igen, a festészettel csodásan pótolhatók a hangok, amire sokszor gondolok, az az, hogy micsoda tenni akarás van Benned, és ez jó! A férjemmel, mivel én jelelni nem tanultam meg, írásban kommunikáltunk, de a testbeszéd is sokat segített. Ő bezárkózott a maga kis világába. Néha elmentem vele a Benczúr utcai székházba, de csak itthon szeretett lenni, félt az emberektől. Ezért tudom beleélni magam másnak az életébe, és minden tiszteletem a Tiéd, amiért ilyen keményen harcolsz! Kérlek, ne haragudj, hogy kissé bőbeszédű lettem. Mindig szeretem elolvasni a Rólad szóló cikkeket, és nagyon örülök annak, hogy a versedet megbírálva virtuálisan összeismerkedtünk! Jól esett, hogy kiírhattam magamból, de ne vigasztalj, mert nem jársz sikerrel! Ezzel nekem kell megbirkózni, az idő jó orvosság, de néha…

Köszönöm, a telefon reggel jelezte, de a gépen nem jelent meg a pipacskép, csak most délután. Igen jól esik, hogy gondolsz rám, néha nagyon magam alatt vagyok. Felneveltem a két kislányom, férjhez mentek, jöttek az unokák, akkor is, ott is szükség volt rám. Az intenzív osztályon, nővérként mindig volt dolgom. Már rég nyugdíjas vagyok, az unokák is felnőttek, és néha bizony kissé depressziós leszek. Amíg van, teszem a dolgom, addig jó, mert szeretek dolgozni, csak amikor ilyen esős az idő, na, ettől kész vagyok, a reggeli önsajnálatom is erről szólt. További szép napot Nektek!

 

*

De kedves Tőled ennyi figyelmesség…! A telefonom jelzett, visszaültem a géphez, mert a messengeren kicsik a betűk és nincs ékezet. Délelőtt kétkukányi falevelet szedtem össze, de később feltámadt a szél, mindenütt falevél van, majd ha eláll, folytatom. Most nekiálltam diót pucolni, hál’ Istennek, sok termett. Csak azt nem értem, ha nyugdíjas vagyok, mikor pihenhetek? Persze így a jó, aktívan!

Egy képet tettél fel a Facebookra Ady Endréről. Ezzel kapcsolatban szeretném Neked leírni, hogy Ady a nagypapám karjaiban halt meg. A halál pillanatában lépett be a szobába Dénes Zsófia, a nagypapám zárta le Ady szemét. A nagyapám neve: Papp Viktor, zeneesztétaként tartják számon, de igazából Ady barátja volt, és egy időben Szentendre polgármestere. Ady és a nagyapám baráti körébe tartozott Móricz Zsigmond, Palotai Boris, Dénes Zsófia, Bartók Béla stb. Felteszek egy képet a nagyapámról.

Most olvastam: „József Attiláról halála után egyre-másra jelentek meg emlékezések. Közöttük hiteles és kitűnő írások is. De az már nevetésre ingerelhetett bárkit, aki Attilát ismerte, hogy olyanok is írtak, azaz hamisítottak róla emlékiratokat, akiket Attila került és utált életében.

Ugyanez áll Ady Endrére is, ha nem akkora mérvűen, mint József Attilára. Sőt, Ady esetében mint furcsaságot lehet megemlíteni, hogy: aki legilletékesebb lett volna, hogy róla emlékezzék, az hallgatott!…

Kicsoda?

Papp Viktor! Ő, mint mondják, a porban játszott együtt Ady Endrével a Szilágyságban. Majd később együtt járták iskoláikat is, és a puszipajtásság mindvégig megmaradt kettejük közt akkor, amikor már létfönntartásukról maguk gondoskodtak.

Aki igazán hitelesen elmondhatná Ady és a nagyapám közötti kialakult kapcsolatot, az lassan negyven éve halott. Édesanyám, Papp Viktor lánya még él, nyolcvankilenc éves, demenciában szenved. Hiteles történetet már tőle nem fogadhatunk el. Tízéves koromig pár alkalommal találkoztam a nagyapámmal, de mivel anyám nem úgy ment férjhez, ahogy ő szerette volna, kettejük közt megromlott a viszony. Emlékeimben egy zárkózott, mogorva öregemberként él, egyetlen gesztusként, amire szívesen emlékszem, a könyvtárszobában felemelt egy női portréhoz, és azt mondta: — Kisasszony, te hasonlítasz az anyámra! 1954-ben meghalt, és amikor már kezdett érdekelni származásom eredete, azt már csak a könyvében fellelhető információkból gyűjthettem össze. Hogy ki honnan származik, az a véletlen műve, mint egyszer megírtam Neked. Vegyes családból származom, de ez már lényegtelen egy idő után. Kellemes hétvégét kívánok!

 

*

Most olvastam egy írásodat, tetszett… Régen bölcsődébe hordtam a kisebbik lányom, már korán reggel, negyed hat körül a váróban ültünk, hat órakor vették át a gyerekeket. Egy siket házaspár is korán jött be. Az első két-három nap próbáltunk kommunikálni, nem ment, de mint a karikacsapás, megoldottuk! Nagyjából kilenc-tíz ember, egyszerre vittünk be papírt és ceruzát, onnantól kezdve simán ment a társalgás. Ez három éven át nagyon jól bevált módszer volt, és ha beteg lett a gyermekük, nekünk már hiányoztak. Ők is szerettek velünk lenni, mi is velük! Két jelet megtanultam, mintha befognám az orrom hüvelyk és középső ujjammal, a mutatóval pedig az orrom hegyét ütögetem, azt jelenti, hogy buta vagyok, a másikat nem írom le, mert nagyon csúnya szó. Ezt azért írtam, hogy jelezzem, az emberek nem annyira zárkóznak el, szerintem a legtöbb nyitott és elfogadó!

Az emberek élete nem olyan „hű de szép”, az enyém biztos nem, de mégis szeretek élni, néha olyan egyedül vagyok, és embereket akkor látok, ha a faluba megyek. Három oldalról csak szántóföldek meg fenyves, ötven méterre a legközelebbi lakóház. A pipacsokat már elmentettem, köszönöm szépen, gyönyörűeket találtál!

Látod, már hibátlanul gépelek, fejlődőképes vagyok!

Megijedtem, a Holdat fényképeztem, mikor kezemben megcsörrent a telefon, jelzett. Az újabb pipacskép küldeményt elmentettem a gépben. Köszönöm!

Ma nagyon sok vadlibát láttam a falu felett, Nyugatról Keletre húztak. Felétek. Fogalmam sincs: ez jót vagy rosszat jelent?

Legutóbb szerkesztette - dudás sándor
Szerző dudás sándor 753 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.