dr Bige Szabolcs- : Nincs tovább

(részlet a Mann & Barcs című novellából)

 

 

 Man Dionisie

 

Dénes, a fiúk közben elvégezte az iskoláit. Érettségi után főiskolára készült. Langaléta kamaszból atléta termetű fiatalemberré nőtte ki magát, és jelentős sporteredményekkel büszkélkedhetett, mint a líceum kosárlabda csapatának oszlopos tagja. Az ország élcsapatai közzé küzdötték fel magukat.

Egyik reggel Dénest behívták az igazgatói irodába. Egy sötétruhás idegen fogadta.

— Ön Mann Dénes, illetve Dionisie? — kérdezte. — Végzős diák, kosaras?

— Igen. Én vagyok. Miért?

— Megbízható, iskolázott kádereket keresünk. Érdeklődtünk, Dénes! Érdeklődtünk. Ismerjük családja múltját is, de ön elvtársam bizonyított. Mint élsportoló dicsőséget szerzett az iskolának, a városnak. Továbbtanulási, fejlődési lehetőséget adunk. Perceken belül idejön az alapszervezeti titkár, és rövidített eljárással felvesszük a pártba. Mintegy kooptáljuk, mint a fegyveres erők reményteli tisztjét. Egyetemi felvételét és feltételeit magunkra vállaljuk.

— Nem egészen értem.

— Egyetemi felvételi vizsga nélkül iratkozhat be akármelyik karra, az egyetemi évek alatt minden költségét a hadsereg fizeti, illetve tiszti zsoldot kap. Tanulmányi eredményei szerint emelkedhet a rangja. Első éven zászlós, s mire végez, akár századosi rangig is viheti, ha jól tanul.

— Gondolkodom rajta!

— Gondolkozzon! Van rá egy félórája. Mi addig kimegyünk.

Mire letelt a félóra Dénes elfogadta az ajánlatot, … és elvégezte a Testnevelői Főiskolát.

Kemény évek következtek számára. Edzések, versenyek, tanulás. Közben hétvégén, mikor mások szórakozni mentek, neki külön foglalkozást írtak elő. A sportban, a kosárlabdában sikert sikerre halmozott, bekerült az országos válogatott keretbe, és sokat járt külországokba meccsekre.

— Milyen jó neked, hogy annyi külföldi országot megismerhetsz! — áradozott a kis barátnője.

Dénes büszkén kidüllesztette a mellét, aztán meggondolta magát, s legyintett.

— Ne gondold, hogy láttam bármit is a szállásunkon, s a pályán kívül.

— Nem hiszem!

— Egyetlenegyszer történt meg, hogy elvittek szórakozni, illetve egy előadásra.

— Meséld el!

— Moszkvában voltunk a 10. Ifjúsági Világbajnokságon. Tudod, egy külön várost építettek Moszkva mellett a sportolók részére. Voltak ott lakóblokkok, étkezdék, edzőtermek, sportpályák. A versenyek idején ki sem kellett innen menni, mert itt minden megvolt. Egyik szabadnapon, mert a versenyek között volt ilyen is egy-egy, elvittek úgy kétszázunkat a nagy színházba. Bolsoj Teátr a neve. Valami híres darabot adhattak elő, mert a nézőtér színültig tele volt. Mikor mindenki elfoglalta a helyét nem a színészeket tapsolták, hanem egy díszegyenruhás katonatisztet, aki a fő páholyban jelent meg és integetett a két kezével.

— A darab miről szólt?

— Nem tudom, mert oroszul beszéltek.

— Akkor nem is tetszett, ugye?

— Csak a közönség, aki a színpadnak hátat fordítva a parancsnokot, a generálist tapsolta.

— Ezért a sovány élményedért nem irigyellek!

A napok, hetek, hónapok teltek, s Dénes minden idejét igénybe vette a maga elé állított mérce megtartása. Még szombat-vasárnap sem tudott hazamenni, olyan szoros volt az időbeosztása. Szünidők esetén is csupán egy-két napra látogathatott haza. Az edzések mellett katonai kiképzésen is részt kellett vennie, úgy gyakorlatilag, mint elméletileg. Azaz a harckészség mellett megtanították majdani feladatai minden csínja- bínjára.

— Kisfiam — fogta meg a karját az édesanyja —, hova sietsz? Alig jöttél haza, máris menni készülsz. Olyan ritkán látlak!

— Edzőtáborba megyek, édes.

— Edzőtábor, edzőtábor, de szeretnénk, ha kicsit itthon is lennél!

Dénes nehéz helyzetbe került, mert otthon nem mondta el, hogy szerződést kötött a hadsereg legnépszerűtlenebb részlegével, melyet a köznyelv szeku néven ismert. Tudta, hogy édesapja, enyhén szólva nem venné jónéven ezt a döntését, hiszen mindenét éppen a rendszer és élcsapata a securitate okozta vagyona, és egzisztenciája elvesztését. Mindenféle mesével próbálta Dénes kimagyarázni állandó távollétét.

Így teltek el a főiskolai évek. Man Gyuri büszkén emlegette a fia sportsikereit. Az ügyfeleit is sokszor ezzel traktálta.

— Ügyes gyerek! — jegyezte meg Kobát Józsi, az egyik ügyfél, aki méltányossági kérelmet akart benyújtani.

Elmondta, hogy akaratán kívül, naivul összeütközésbe került a büntető törvénykönyv kábítószer birtoklására vonatkozó paragrafusával. Ez úgy történt, hogy táras kiránduláson vett részt az ONT (Oficiul Național de Turism — Országos Turisztikai Iroda) szervezésében, Isztambulban. Az utcán vásárolt egy doboz cigarettát, amit az árus nagyon agyondicsért. Mikor jöttek át a határon ebből lett a baj. Az ellenőrző pult fölött egy rúdon nyolc-tíz papagáj tollászkodott, kotyogott, de vámosok rá sem hederítettek. Jöttek az utasok rendre, föltették a csomagjaikat, a vámosok rápillantottak, s legtöbbször továbbot intettek, de a Kobát Józsi bőröndjére egymást lökdösve leszálltak a papagájok. A vámosok egyből megélénkültek, szinte feltépték a bőrönd fedelét, majd nagy ovációval előkaparták az ajándék édességek közül azt a bizonyos csomag cigarettát. Kiderült, hogy marihuánát tartalmaz. Az idomított papagájok „kiszagolták” a drogot. Elkobozták, és a jegyzőkönyvet átadták a hazai szerveknek, akik eljárást indítottak azon a címen, hogy kábítószert akart behozni az ország területére. Most pedig várja a tárgyalást, ahol akár öt évet is kaphat.

— Megkérem, beszéljen a fiával — folytatta Kobát Józsi —, segítsen rajtam! Mentsenek fel, vagy legalább enyhítsék a büntetésemet, hiszen igazából ártatlan vagyok.

— A fiam, Dénes?

— Igen, igen!

— Mi köze lehet neki ehhez az ügyhöz?

— Hát…, izé… talán hallgatnak rá.

— Miről beszél, ember! — dühödött meg Man Gyuri.

— Gondoltam, hogy mint szekus tiszt…

— Kicsoda? Dénes, a fiam? — kérdezve rekedten, kivörösödött arccal.

— Mi a baj? Kisasszony, jöjjön hamar — kiáltott ki a titkárnőnek —, Man úr rosszul van!

Ágynak esett

Gyuri, mikor megtudta, hogy a fia, az egyetlen élő fia beállt szekusnak, ágynak esett. Nem is kelt fel többet.

Felesége, Zsuzsika odaadó szorgalommal ápolta, gondozta, hetente hívta hozzá a pópát. Orvost csak betegsége első, meg utolsó napján.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2016.04.27. @ 17:45 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 647 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.