Sonkoly Éva : Facebook — 3.

 

 

Szinte nyári meleggel érkezett a szeptember. Az iskolába indulók még szívesen vakációztak volna, de a jó dolgok rövid életűek.

Bori igazán sokat tett azért, hogy elhozhassa azt a bizonyos kutyust Tamástól. Naphosszat takarított a lakásban. Saját szobáját is rendezgette. Amikor elkészültek mindennel, Kata nagyon elégedett volt. Úgy tekintett szét, olyan jó érzéssel, mintha mindig itt laktak volna, de Pali bácsit, a tulajdonost még nem akarta zavarni a terveivel. Borinak sem mondta, hogy komoly vevő jelentkezett a házukra.

Mégis egy reggel, amikor lakbért fizetett, megkérdezte, mennyibe kerül a ház, ha még eladó. Az idős ember, mint aki régen készül a kérdésre egy cetlit vett elő a zsebéből és Kata elé tette:

— Ennyi!

— Októberben kifizetem, ha valóban olyan, mint mondta.

— Jöjjön, megmutatom!

Kinyitotta a másik kaput, ajtókat és az asszony elámult. Szólni sem tudott, a látvány és az összeg meglepte. Túl kedvező volt.

— Mi lehet a baj? — csúszott ki a száján a megjegyzés, de aztán ijedten elhallgatott, nem akart megbántani senkit.

— Elmondom, ha ezt a kis vakarcsot becsukja valahova — s Pali bá’ a kutya felé intett. — Nem szeretem ezeket a bolhafészkeket! Még ha komoly házőrző lenne — morogta maga elé, aztán leült a konyhában.

Kata kávét töltött neki, s lassan beszélni kezdett az idős ember:

— Tudja kedves, van egy fiam és egy lányom, de én már régen olyan semmilyen kapcsolatban élek a fiammal. Vén bolondnak tart. Régi história ez, nem is untatnám vele. Elég, ha annyit tud róla, hogy az én fiam egy komolytalan ember. Elvált, gyereke nincs, éli világát, de engem semmibe vesz. Én meg úgy döntöttem, hogy utánam nem fog örökölni, inkább eladom ezt a házat. A pénzt meg odaadom a lányomnak. Biztosan látta már őt, hiszen itt lakik szemben — intett abba az irányba a kezével.

— Igen, hogyne. Nagyon kedves asszony. Váltottunk nemrég pár szót. Nem tudtam, hogy a lánya Pali bácsinak. Alig van időm ismerkedni, pedig szeretnék, de a munkám miatt… majd talán megismerem a szomszédokat is, idővel.

— Jól van! Azért, ha a fiam erre járna azzal a piros Fiattal, hát őt jobb, ha elkerüli. Amilyen kedves olyan… mit is mondok, szóval szereti a nőket, csak azokat szereti… — morgolódott még valami érthetetlen szavakat, aztán elköszönt.

Kata este boldogan újságolta Borinak, hogy pár hónap és lebonthatják azt a kis kerítést, övék lesz az egész ház.

— Vidd ki a kutyát éjszakára! — szólt be a lánya szobájába lefekvés előtt.

Bori megnyitotta, majd becsukta az ajtót, Mazsola kutyát pedig óvatosan letette a szőnyegre az ágya elé.

— Hideg van már neked odakint! — suttogta, és szeretettel megsimogatta a kis ölebet.

 

 

 

Folytatása következik

Legutóbbi módosítás: 2016.01.22. @ 14:41 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 579 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"