Az ÉN karácsonyi álmom RÓLAD…
Karácsonyra kondul már az est harangja,
az ég csillagait áldott angyal tartja.
Fagyos úton ballag – hisz még a mesének,
szívét lelkét elzsongítja varázslatos ének.
Valóság, vagy álom? Ismerős alakja…
Más nem hallja, csak bennem szól bársonypuha hangja.
Lángra lobbant tüze, kéken csillan szeme,
hogyha hívna, kérdés nélkül illannék el vele.
De nem szól, nem lehet (hiszen csak képzelet)
óvó kézzel szívemre hint éteri fényeket.
Ez az ajándéka, nem adhat már többet,
de arcomról simítja az érte hulló könnyet.
Nem vihet magával, siklik sötét éjbe.
Álomképe velem marad immár mindörökre.
Elnézek utána. Vele röppen lelkem.
Tudja, ő az, kit én mindennél jobban szerettem.
***
Az első „veledtelen” karácsony…
