Emlékszel?
Karácsony volt, szenteste délutánja.
Már nem tudom, mit kellett hazudnom,
hogy találkozhassam veled.
A város szélére szöktünk,
apád piros Ladájának hátsó ülésén
bújtunk össze, s a gyermek
méhemben – nem a te magzatod –
az izgalmat átérezve
nagyokat rúgott.
Te mégis feszülő hasamra tetted
vígasztalón kezed,
símogattad, nyugtattad
a még meg nem született, kis idegen életet,
s közben a terhességtől felpuffadt,
májfoltos arcom úgy csókoltad,
mintha a világ legszebbje lenne.
Akkor,
ott
a tenyerébe vett minket az Isten,
örökre retinámba égett
szerelmes tekinteted.
Az a lopott fél óra lett
múltam legcsodásabb emléke.
Egy parfümöt is adtál.
„Senso” Ungarotól.
Még mindig őrzöm,
pedig azóta huszonhét karácsony telt el.
Mindegyik nélküled.
Herakleitosz szerint nem léphetünk kétszer
ugyanabba a folyóba.
Mi többször is próbáltuk megdönteni a tézist,
míg végül beláttuk:
A jó öreg nem beszélt balgaságot.
Fájt nagyon.
Ma újra sajog.
Fájjon hát jobban!
Magamra fújom az illatod.
Ennyim maradt utánad.
Szerelmem.
Isten éltessen!
Boldog születésnapot!
Legutóbbi módosítás: 2015.04.01. @ 08:04 :: Grin Sándorné