dr Bige Szabolcs- : Tudod mit? Igen!

(részlet a „Nagytelekdi család krónikája” című novellából)

 

Hiába bölcselkedett, mikor a nővérét, Rozált meglátogatta, hogy együtt kell úszni az árral, meg hogy tud ő magára vigyázni, Elek tele volt kétséggel és félelemmel. Minden tettét, minden szavát mérlegelnie kellett, ha nem akart letérni a „párt által kijelölt” útról. És ő nem akart, hiszen tudta, minden más út a szekuritaté celláiba vezet. Minden feladatot teljesített, amivel csak megbízták, s ez újabb aggodalom, félelem forrása lett. Mi lesz, ha olyan feladatot kap, amivel másoknak árthat. A kultúrműsorok szervezése, bár sokszor járt vitákkal, végül is ártatlan csatározások voltak, a pártegyetem szemesztere is lejárt, hozadéka annyi lett, hogy kicsivel magasabb fizetésért tetemesen több munka hárult rá.

A nyár a mezőgazdasági munkák jegyében telt, nem sok alkalom adódott műsorokat szervezni. Közmunkák szervezése kötötte le Elek és munkatársai minden idejét. A könyvtár ilyenkor nem működött, Ibolya kivette évi szabadságát, és elutazott egy továbbképző tanfolyamra. Eleinte a fiú nem találta a helyét, próbált valamit dolgozni, olvasni, felkeresni néhány barátját. Aztán kikötött Jánosi Rudi házánál. Délutánonként beült hozzájuk, s hallgatta a tőle olyan távol álló világ hangjait, hallgatta beszédüket, zenélésüket. Ő maga keveset szólott, de az is nagyon kirítt a család hangulatából, de ez őket nem zavarta. Tudták, hogy úgysem tudják bevonni a saját világukba. Kívülállónak tekintették, s az is volt. Azért mégis jól elüldögélt közöttük. Legalább nem érezte egyedül magát.

— Tanítsam meg zongorázni? — kérdezte egyik nap Éva.

Elek megrettent. Tudta, hogy a különállását, idegenségét akarta ezzel a felajánlással feloldani a lány, de mást is érzett a tréfásnak szánt megjegyzés mögött.

— Á, nem értek én a hangszerekhez! — válaszolta kissé zavartan.

— De a zenét, a muzsikát szereti, ahogy látom!

— Persze. Nagyon! Különösen ezeket a gyönyörű melódiákat, melyek itt elhangzanak.

— Érzi, ahogy a hangok felragadják a felhők fölé?

A dallam, a zene Elek számára is megnyitott egy másik dimenziót, de erről nem tudott beszélni. A lány kérdésére meglepte, különösen, hogy ezt már hallotta egyszer, mikor legelőször itt járt, s most csak valami összefüggéstelen makogással bírt válaszolni.

— Persze, igen-igen, így is mondhatnám…— és Éva keskeny újait szó nélkül végigfuttatta a billentyűkön.

A zongorajáték elvarázsolja a fiút — halk szellőt hall, finoman csobogó patakot, pityegő madarakat, lombzúgást. Az elandalító zene szinte észrevétlen megtelik szenvedéllyel, ritmusa felgyorsul, már nem a csöndesen csobogó csermely hangja hallatszik, hanem szilaj hegyi patak harsogása, a halk szellő vihar előszelévé lesz, s a lombzúgás fájdalmas nyögésekkel telik meg. Mindjárt, mindjárt kitör a vihar!

Ekkor belép a konyhából Éva édesanyja, s a kezét a lány vállára teszi.

— Elég! — mondja határozottan, és Éva megszakítja a játékát, majd zokogva ráborul a zongorára.

Az asszony dühös, vádló tekintetet vetve Elekre kivonul a szobából, vissza saját birodalmába, a konyhába.

Megtört a varázs, a fiú zavartan néz körül az elcsendesült szobában, mintha keresné a szélben hajladozó fákat, vagy a zúgva rohanó, megvadult patakot. Aztán feláll, s köszönés nélkül elmegy. Nem tartóztatják.

Otthon azonnal lefekszik, de nem tud elaludni, csak forgolódik álmatlanul, s mikor végre elalszik, rémálmok gyötrik, s izzadtan, hasogató fejfájással ébred. Marék aszpirin, s egy erős fekete, úgy ahogy helyrehozta. Első útja Döméhez vezetett és szabadnapot kért. A délelőtti autóbusszal beutazott a városba Ibolyához. Tudta, hol tartják a továbbképzőt, s ebédszünetben meglepte a lányt az étkezdében.

— Te itt?

— Meghívlak egy gulyáslevesre!

— De igazán, mit keresel itt?

— Mindent megtudsz idejében, csak kihozom az ebédet — s azzal elsietett az ételpulthoz.

Jött is hamarosan, a tálcán két tányér gulyáslevessel, néhány szelet kenyérrel s egy csípős paprikával. Miután a levest elfogyasztották, Elek nagyon hivatalos képet vágva így szólt:

— Ibolya kedves, én veled szeretném leélni az életemet, legyél a feleségem!

— Nahát, ennél különösebb időpontban, s helyen még nem kértek senkit feleségül!

— ???

— Tudod, mit? Igen! Igen! Igen!

 

Legutóbbi módosítás: 2015.04.13. @ 17:17 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 617 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.