Sonkoly Éva : Üzen a tél

 

Hópehely hull előttem, fehéren ragyog,

Benne minden álmom. Csipkét rajzol a fagyos tél,

meg se történt még, amit szeretnék, amire vágyom.

 

Ujjamra olvad a képzelet-rajzolta ábránd,

hideg a szél, üzen a tél, mesél, altat, messze hívogat.

Fogd a kezem, ne engedd, hogy elvigyen a távoli világba.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.01.01. @ 13:00 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 576 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"