Sonkoly Éva : Azt mondják…

Nemrég bukott alá a napkorong. Állok az ablak előtt, ott távol millió csillag ragyog.

Kicsit megnyitom az ablakot, élvezem a friss levegőt, s felnézek a magasba. Íme a legfényesebb csillag, az a rég választott.

Meleg ölelés vesz körül, abból a csillagválasztási időből.

— Melyiket szeretnéd? — kérdezi egy kedves hang.

— Ott, azt a ragyogót!

— Az Esthajnalcsillagot?

— Igen, azt a fényeset!

Mennyire érdekes… sokfelé laktam, más városban születtem, mint ahol élek, sokat utaztam, de felhőtlen esteken ez a csillag mindig ott volt velem, ha az égre néztem. Talán nem is véletlen, hiszen kalauz csillagnak is mondják.

A másik nevét csak később ismertem meg. Vénusz és a legendák világa. Az ókori eget kutató szemek, görögök, rómaiak…

Nemrég olvastam, hogy az utóbbi tizenöt évben lassult a mozgása.

Annyit néztem, magamhoz igéztem?

Még a gondolat is mosolyt fakaszt bennem. Ez is amolyan városi legenda lehetne, ha tudnák mások… Egész vidám lettem, hiszen a levegő is frissült közben.

Az égre téved tekintetem. Milyen messze minden csillag, térben, és időben is.

A csillagválasztásos ölelés is már csak emlék. Meghitten bújtam Nagymamám ölébe akkor… az is csak a messzeség.

Elérhetetlen, mint az Esthajnalcsillag.

Azt mondják, ahogy éveink sokasodnak egyre többet gondolunk a múltra, gyermek- s ifjúkorunkra.

Nem tudom, lehet igaz is.

— Meglátod, téged nem bánthat senki, mindig vigyázok rád…. — hallom a messze távolból. Lassan körbe ölel a bársonyos sötétség, mint akkor.

Régen írott soraim jutnak eszembe:

 

Gyermekkorom szeretet-kalácsának morzsáin élek…”

 

Felmérhetetlen, milyen sok az a morzsa. Hiszen bőven jutott belőle másoknak, mások gyermekeinek, és ami maradt mintha megsokszorozódna minden elajándékozott kis csipetnél…

Csak most érzem, amikor újra télbe fordult az idő kereke, az a nyári este milyen kellemes meleget árasztott a szívembe. Hideg az idő, a szél, napok mennek, jönnek újak, ki tudja, meddig nézhetem választott csillagomat…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"