Marthi Anna : Csend és béke

Nyomtatás

Kiemelve önmagadból Istent, kontúros lesz a béke.

Az eddig olykor szomorú szempárból ömlik a csend.

Zöld páncélos bogár kitin: fénye erő. Törékenyebb

boldogságod; önmagaddal felvértezve válik jelenné.

És felemészthet a táj, a koldus a sarkon, betegség,

már belesajdultál, mielőtt elrebbennek orrod előtt a

fecskék. A világ összenő, pulzál térbe nőtten szíved,

kézfejed rejtette simogatás: bennem sercegő viasz,

lángra lobbant bármely pillanat, miben megfordulok.

Mégis leginkább sehol sem vagyok, mindenben úgy,

mint mindenek felett, elázva, szárítkozva egyszerre,

Kumulálódnak bolygók, évszakok. Tésztaként nyúlik

a zene füledben; felhők foszlanak, állaguk szétmálló –

a porszemek mind csillagok – átminősül az életanyag,

hisz csókod is olló; belőlem Isten origamipapírja lett.

Mindegyre, úgyhogy egy darabka szerelmet kiharap.