Király Attila : A kapu nyitva áll

Csorba Piroska- A gyermekkor című verse nyomán…mindegyikünk hordoz magában egy-egy hasonló verset, ki-ki a maga emlékeiből és fantáziájából merítve.

Mikor a felhők tényleg mind bárányok,
mikor hercegnők vagyunk, királylányok,
mikor minden reggel csak miattunk kel fel a Nap,
és addig nem nyugodhat, míg meg nem simogat.

 

Mikor a Hold este biztosan rád kacsint,
s neked elhiszik, igen, kis csacsim,
mikor az idegen nem, de a hóember jó ember,
és te reggelre azt várod, éledjen fel.

 

Mikor megosztod kiflidet Buksival, a kutyával,
mikor a “csúnya” felnőttek nem engednek játszani a gyufával,
mikor mindenki téged ugrál körbe,
és anyu is szomorú, ha a te szád is lefelé görbe.

 

Mikor tollakat gyűjtve madárnak készülsz,
és te csodálkozol a legjobban, hogy miért nem repülsz,
mikor a zsírkréta lehet több, mondjuk rúzs is,
és hiába vernek el, magadra kened úgyis!

 

Mikor nagyi arcán a könnyek guruló gyémántok,
mikor elütne az autó, de te még nem látod,
mikor lennél cica, ki egész nap a hasát sütteti,
vagy éppen rendőr bácsi, aki a rosszakat bünteti.

 

Mikor este sosem akarsz aludni menni,
mikor minden csokit egyszerre szeretnél megenni,
mikor csak neked zenélnek a templomi harangok
és mind mesebeli királyfik a kő alatti varangyok.

 

Mikor szerencsédre nem kell ismerned az idő fogalmát,
mikor inkább a cukrot csennéd el, és sosem az almát,
mikor te főzöd a legfinomabb ebédet,
és az ovi színpadán neked tapsolnak a legények.

Mikor nem játszol szerepet, csak őszinte tudsz lenni,
mikor szeretnél felhőket, mint vattacukrot enni,
mikor játékpénzzel megvennéd az egész világot,
és micsoda dolog az felnőttek, hogy ti nem adjátok!

Mikor a homok finoman csikorog a szádban,
mikor a fészked csak az anyukádban.
Fáradtan hozzá bújsz, forró ölelésbe,
aztán azzal az útravalóval indulsz az élet jegére.

Mikor világcsúcsot úszol a kádban,
mikor cinkostársra lelsz apukádban,
mikor igazából még semmi gondod nincsen,
de erre csak jóval később jössz rá, édes kincsem.

 

Értem én Attila, hogy ez egy vers hatására íródott vers… mindenkiben megfogalmazódik egy-egy kedves, erős vers után a saját verse… A VERSRŐL…

Nem egyszer, nem kétszer olvastam már el ezt az írásod. Őszintén elárulom, hiába a „lelkes gondolatmenet”…a közepénél már semmi újat nem kaptam…. Untam 🙁

… újra és újra bekerültem a te szavaid közé, eltévedve, bolyongva… mintha nem is változott volna semmi… csak a szavak száma nőtt…

A rímekkel se vagyok megbékélve. Csúnyán kezeled őket, néha hanyagul odavágsz egy-egy ragrímet, néha pedig szépen megtalálják egymást a sorvégek…

Van mit dolgozni ezen is, Attila… egy kicsit azt a „gyeplőt” meg kéne szorítani…

Ne siesd el.

A vers, az érzés nem múlik…  🙂

 

 

 

2012. 02.09.

Legutóbbi módosítás: 2014.05.29. @ 10:17 :: Király Attila
Szerző Király Attila 83 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.