Fekete káosz és színtelen falak,
a keksz szájpadlásomhoz tapad,
s úgy szedegetem le, mint
valami kimondhatatlan szót
vagy igazságot,
a karjaidban nem,
de nélkülük fázok.
Nem áll meg itt semmi,
fáradok, aludnék, élek,
nem bánt meg senki,
mégse érzem, hogy szeretnének.
A világ
csak fekete káosz és színtelen falak,
hátra nézünk folyton folyvást,
pedig előre se mindig szabad.
Legutóbbi módosítás: 2014.02.18. @ 21:46 :: Tóth Zita Emese