Bakos Erika : Álomfejtő

Lelkemben megült a valóság,
mert te már fenn, én még itt vagyok,
a képek bennem nem csalókák,
hiányod az, ami így sajog.

Fényszálad lábaimra kötve,
keresztül vonszollak létemen,
szerelmünk az Egyben karöltve,
Isten előtt, s után… végtelen.

Ma minden emlékedhez tapad,
egyedül fejtegetem álmom,
kiírom magamból, ez maradt,
bár nem az, amire én vágyom.

 

Legutóbbi módosítás: 2014.02.21. @ 06:25 :: Bakos Erika
Szerző Bakos Erika 228 Írás
Bakos Erika vagyok egy Szeged melletti kicsi faluból. 54 éves, két gyermek édesanyja. Szeretem a szép szavakat, az őszinte gondolatokat és a szép verseket. Kedvenceim: József Attila, Pilinszky János és Ady Endre. Versírásra a férjem halála után adtam a fejem, így próbálom öt éve örömeim, fájdalmaim kifejezni. Az első irodalmi portál, ahol publikáltam gondolataimat, a Poet honlapja. Tagja vagyok a DéeMKá Irodalmi Csoportnak. Nincs saját kötetem, de verseim jó néhány Antológiában megjelentek. Még az út elején tartok, de a költészet iránti alázattal teszem a dolgom. A Héttoronyba tanulni jöttem és megköszönöm a jóindulatú segítséget. Szeretnék a portál aktív tagja lenni. örömmel tölt el, hogy itt lehetek.