Marthi Anna : Gyűlöletről is

 

 

Utálom, hogy nincs közöm magamhoz,

hogy eltapostam idejében féltékenységemet,

és gyilkosa lettem annyi változásnak,

bízni egyre másban, próbababáknak

kölcsönöztem életet, és magánynak

hittem azt a lázat, mi fokozza a kínos

felnövés helyett tudatom csókjait,

megejtve a testet, megejtve a lelket is.

Mert kell a gyönyör, lágy ruhája

minden alkotás, hosszú vagy rövid,

fontos az, tetszik-e amint

játssza magát, játszik veled,

rontja magát, ront tégedet, 

vagy épít egy kedvenc idillt:

a harmóniát, amiben ott lehetsz

te is, de testetlen, mint

a legszentebb kínok… a szó, a tett,

a tespedés, a bánat. Fáradtan is

friss melankóliákat ehetsz 

a szerelem asztalánál, besurranó

őszi vakító sugáron át embriófa ágak,

illatos keveréke mának-holnapnak,

(elmúlásból kiszakított lehelet),

keresem bárhol – rozsdás tücsök

hegedűn – ciripelésedet.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak