– Két szép szegfűt Ica, de ma zöld nélkül – csipogta vidáman Mici néni a virágboltosnak. Persze, hogy jó kedve volt, mert ma megint egy remek temetés lesz.
– Azt mondják, siratóasszonyok is lesznek! A kápai hagyományőrző társaság küldi őket.
A nénike már vagy ötven éve élt egyedül. Rég volt, mikor férjét véletlenül agyonlőtték. A sínek mellett szalonnázott a brigáddal, mikor egy vetkőztetőt üldöztek a rendőrök, és a céltévesztett golyó eltalálta. Éppen, mikor meghúzta a vörösborral teli csatost. Ő sem gondolta reggel, hogy a bora maradékát vérével fogja benyalni egy hangyabanda a talpfákról.
Ez aztájt történt, mikor bevezették az új forintot.
– Aztán kit temetnek, mama? – kérdezte Ilonka, miközben egy új celofánrolnit helyezett a régi helyére. Néha az ajtó felé pillantott. Koltai századost várta. A rendőrtiszt Imréről, férjéről hoz hírt, aki nemrég ment el tőle ötmillió forintjával új életet kezdeni. Később csak azt írta, hogy sajnálja, de ő mindig gyereket akart. S most a barátnője várandós.
A tartozását pedig megadja, mihelyt talpra állnak az új házban.
A pénzéből eddig egy forintot se látott. Pedig nagyon elkelne a felújítás – gondolta, ahogy ránézett a festés után rimánkodó falakra.
A hirtelen zajra összerezzent, de megnyugodott; csak az öreghölgy lökött fel egy virággal teli edényt.
– Nem tesz semmit –, s hozta a felmosórongyot. Kedvelte a nénikét, ő volt az első vevőjük, mikor megnyitották a virágboltot. Egy koszorút rendelt az ismeretlen katona márványsírjára, akinek állítása szerint, ő volt az édesanyja. Mostanában már hallgat róla, mert kinevették.
Mici néni a fején billegő, keskenykarimás kalapocskában derűt sugárzott maga körül. Kicsit habókosnak is tartották, ugyanis a néne nélkül szinte nem volt temetés. Ahogy egyesek kocsmába, lóversenyre jártak, ő úgy élt-halt ezekért a szomorú ceremóniákért.
Tavaly, miután nyughelyre kísérték Suhajdánét, a harangozó kiment a lakására, hogy nincs e valami baja, mert nem látták a koporsót kísérő gyászolók közt. Mit tesz Isten, tényleg magas lázzal feküdt.
– Hogy kit temetnek? – jutott Mici néni eszébe Ilonka kérdése.
– Hát a Bogi Gyurit! Épphogy a nyolcvanadikat taposta az a véngyerek. Kigondolta volna? Hisz nemrég kapta rajta az unokája, – a jelenlegi polgármester – a nagypapát, mikor a Tejes Bözsivel tréfálkozott a pajtában. Tudja Ica, mit csináltak erre? – A virágos csak tagadólag rázta a fejét.
– Folytatták a kacarászást. De a gyereknek roppant kellemetlen volt, hogy a nagyapja így viselkedik.
– Kórházban halt meg az a Gyuri bácsi? – kérdezte Ica.
– Igen. A sebészeti mosodában. Éppen a Panni barátnőmmel viccelődött, mikor megállt közben az öreg szíve. Szép halál férfiembernek –, tette hozzá, majd otthagyta a visszajárót, s kitipegett a boltból.
Az utcán majd fellökte a hirtelen támadt szél. Felpillantott az égre, majd szaporán hazafelé szedte a lábait. Sajnálta volna, ha nyári zápor csúffá teszi a kalapját.
Alig csukódott be utána az ajtó, mikor belépett az ismerős százados. Le se ült a kínálásra, mert csak mondani jött az újságot, hogy a férje börtönben van súlyos testi sértés miatt. Hirtelen felindulásban kiverte az élettársa szemét. Kiderült a génvizsgálatnál, hogy a kisbabának nem ő az apja.
– Hát kedves Ilonka, a pénzére keresztet vethet –, mondta sajnálattal, s amilyen gyorsan jött, ugyanúgy el is tűnt a boltból.
*
Szerencsére Mici néni éppen hazaért, mire megkezdődött az égi zenebona.
Míg a felhevült utcakövek zsibongva örültek a zápornak, addig az öreghölgy lecsipdeste a muskátlik elszáradt virágait.
Aztán ahogy újra kisütött a nap, az öreghölgy már a piacon volt. Karmonádlit olcsón kapta, s szerencsére a zöldséges a friss cékla levelet félretette neki. Szerette olajban futtatva a sült hús alá. Hazafelé a kocsmába még pálinkát vett, mert illik, hogy legyen nála. Mióta látta, hogy az angol királymama őfelsége is kiveszi a ridikülből a laposüveget s meghúzza, ő is sikknek tartotta.
Később a félgyászba öltözött Pannival kávézott, aki mellől Gyuri reppent a mennyországba.
A néni tudta, hogy az asszonynak nincs jó neve a városban, de hát mégis csak a barátnője, vagy mi? Az öregasszonyok nem bocsátották meg neki, hogy annak idején egy kicsi kuplerájt vezetett. Ő volt a tulaj és a személyzet is. Persze hajdan, néhánynak az ura is be-bejárt hozzá.
Aztán Rákosi alatt internálták az egyszemélyes intézményt Miskolcra, egy átnevelő intézetbe. Direkt hasznára vált, mert ott elvégzett egy gyorstalpalót, s a cipészszektorban értékesítette a tanultakat.
Mikor nagysokára visszajött, már csak két vendége kereste fel nagytitokban.
A hitehagyott egyházfi és a kedvence, a kamasznyi költő, aki a múzsák nagyanyját imádta benne.
De ez már régmúlt. A mosodában is csak a szíve hagyta, hogy meglepje a vén kujon. Tán a Jóisten megbocsátja neki.
— Aztán mit hallottál Imréről? A virágboltos férjéről? – kíváncsiskodott Mici.
— Azt mondják, hogy Ózdon együtt él egy nővel. Jó húsz évvel fiatalabb az embernél. Jó vásárt csinált vele az a nőszemély. Pláne, hogy most kisfia született. Persze most boldog az újdonsült apa.
Bogi Gyuri temetését követő nap, Mici néni örömmel hallotta, hogy meghalt Takó Ica. Jövő héten lesz az utolsó tiszteletadás.
— Na, őt is túléltük — nyugtázta elégedetten.
*
Mici néni kedden ismét benyitott a virágboltba.
— Ma öt szegfűt kérek, mert Takónét temetik. Szegényt túl korán szólította el az ég. Meg tudja mit hallottam, aranyoskám?
Aztán, hogy elejét vegye a kérdezősködésnek, válaszolt is rá.
— Azt, hogy a férje az új asszonnyal most nagyon boldog, mert fiúk született.
— Na, ne mondja! Igazán? — nézett rá Ilonka, s derűsen nyújtotta oda a szegfűcsokrot.
Mici néni már az utcán volt, de még mindig csóválta a fejét.
— Mi van ezen mosolyogni való? — s nem értette ezt az Icát.
Legutóbbi módosítás: 2013.09.19. @ 14:04 :: kisslaki