Boér Péter Pál : Bújócska — színről színre (Bátai Tibor)

 

    Lexikon, önismeret, más ismeret, kiismerés… Kiismerték! Mondhatni felgöngyölítették lappangó, nem militáns forradalmárságát. Hazaszeretete nem mellékesen forr benne. A kifejezetten kifejezhetetlen. Patriotizmusának melléktermékeként egyértelműen nem kedveli a diktatúrákat. Emiatt kénytelen volt végigjárni egy letiltott tor-túrát, bakancs nélkül.

     Mások viszont pironkodás nélkül bakancsolták, és Ő, némi mazochizmussal indított a gyújtópontba. Szerencsére íráskésztetése makacsul izmosodik, jel sincs a spontán gyógyulás esetlegességére.

Frau Spielrein is kapuja alá kéredzkedett – talán inkább odapottyant -, mert az ideák világában, Platónnál minden lehetséges.

     Madár dalolhat a psziché titkairól, sőt az origóról, de még az írásról is van platóni, illetve platonista véleménye. Valamelyest lesütött szemmel, szendén, ez lett az aktuális, legfontosabb gondja.Nekilátott, addig sem kellett szégyennel bajmolódnia. Részvétlenségében, részvét ambicionálja és azt is tudja, hogy ki a nem más, a “non aluid”. Pont ezért szeretem pontjait, mert nem csak verbális barát, hanem fejben olvas, nem vesz hiába szájára szavakat, mert tudja, hogy beléjük botlana, mint irracionális akvarellpancsba.

     Tulajdonképpen kizsinórozhatatlanul folytatta idegenkedését, kevés alkalom adódik viselhetni, de olyankor mindig egy európai nyugalmával állja a méltatlankodó tekinteteket. Ha kell dacol, ha kell szeret, de szeretet nélkül sosem kezd aprólékos leltárba. Könyvei mögött, élesen kirajzolódó kontúrjai intenék.

     Az is ő, mert csillagokra bízza az angyali részleteket, és van bátorsága palackpostába rejteni a nyerőszériát.Feltárja a folyamatos teremtés titkát – creatio continua -, és innen rögtön leágazik az út a bugyorba, abba a bizonyosba, amelyik csupa jó szándékkal van kikövezve. Ránk való tekintettel ki is teszi, “a merre ne” közlekedési táblát, de sokan nem látják színről színre a dekódolt történetet.

     Morális félszegségében kér bocsánatot a pajzsokon terpeszkedő királyi madaraktól, amiért hasonlóak az együgyű emberhez és mert egyáltalán bocsánatkérésre szorulnak a varjak.

     Azon a nyelven nyög fel, majd mértékkel tesz kárjelentést. E híres hazában, legszebb közmagyar, harcos indiánnal mutat példát, mert holló nem versenyezhet párttal. A legelső dakota mohikán dalnok, pedig közmagyar volt.

     Újra kell alkotnia magát. Még nem tudja milyen lesz, én sejtem… Jó vigasztaló, aki vigasztalódik, akár a bátrak, meg is hozsannázza őket. Szemérmesen csak a többit, önmagát nem, pedig nem játszhat bújócskát. Minden példabeszédéből újra, meg újra előhívódik a jelző nélküli demokráciák valamely igazsága. Igaz, még az is tény, hogy a probléma nem az sohasem, hogy illetlen szóval válaszolna. Tiszteletre méltó alázattal mutat a spirálra. Nem várt kilógások határozottabb dirigense, fanyalgó kritikájú partitúrákat levezényelve, meghökkenne azokon, kik rangjukat önnön fontosságukkal teszik emelkedettebbé.

     Ám ez a klasszikus, nyűhetetlen, már fekete fehéren védi tökéletlenségét. Kiölt szégyenünk szégyenével ébred, ébreszt, szárnyakat terjeszt, buzdít a kétkedésre és önnön gerincét ajánlja, kívülről megannyi szélből emelt torony ellen.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 751 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/